DÜSSELDORF, 1869: Munkácsy műtermébe váratlanul beállít egy angolul beszélő idegen, hogy hallatlanul magas árért megvásárolja éppen készülő művét, mely egy halálra ítélt betyár utolsó búcsúját ábrázolja.
PÁRIZS, 1870: Egy ismeretlen fiatal magyar művész - Munkácsy Mihály – Siralomház című festményét a kor legnevesebb nemzetközi kiállítóhelye, a párizsi Szalon zsűrije aranyéremmel tünteti ki.
A kitüntetés Munkácsyt hivatalosan is elismert művésszé avatta. A Siralomház ezzel történelmet írt, elindítva a 19. századi magyar művészettörténet legnagyobb legendáját. A legendát, amelyben gazdagság és hírnév, a nemzeti művészet eszméje és a nemzetközi művészkarrier mítosza keveredik.
Munkácsy számára meghatározó élmény volt, hogy az 1867-es párizsi világkiállításon láthatta a francia realizmus két apostolának, Gustave Courbet-nak és Jean-François Millet-nek a képeit. Ez nagy hatással volt a következő évtizedben alkotott realista fő műveire is. A kezdeti sikereken felbuzdulva Munkácsy 1871-1872 telén Franciaországban telepedett le. Rendszeresen szerepelt a párizsi Szalon tárlatain, elnyerve mind a kritika, mind a közönség jóindulatát. A Siralomház, a Zálogház vagy az Éjjeli csavargók - utóbbiért 1874-ben újabb éremmel tüntették ki a kor rendkívül népszerű és nagyon is nemzetközi irányzatába illeszkedtek: a realista életképfestészetbe, amely a modernség kiindulópontja volt. A párizsi közönség rajongott a számára ismeretlen, ezért egzotikusnak tartott kultúrák, így a magyar témák és viseletek ábrázolása iránt. A művész ekkoriban a társadalom perifériáján élők mindennapjaiból vette témáit. Munkácsy tudatosan merített a közelmúlt francia realista művészetének ábrázolási hagyományából, és a korban igen népszerű zsánertémák gondos kiválasztása egyik alapja lett sikereinek.
Munkácsy
