„Ez a festmény eseményt jelent Munkácsy úr pályafutásában” – ismerte fel a Műteremben korszakváltó jelentőségét egy párizsi kritikus. A kép, amely a 19. századi realista műteremképek és művészportrék Gustave Courbet-ig és Édouard Manet-ig visszavezethető hagyományába illeszkedik, az életmű tekintetében egy új művészi hitvallás kifejezője. Miközben festésmódja még a korábbi népi életképek stílusát idézi, témájában már a bensőségesebb, különösebb történéstől mentes szalonképek előhírnöke, mondanivalója pedig egy új festői korszak szemléletét és egy új, polgári művésztípus megjelenését tolmácsolja. A képet a francia kritika Munkácsy legjobb műveként méltatta, meglátva benne - Charles Baudelaire nyomán – „a modern élet festőjét”. A festmény kettős portré: magában foglalja a sikeres és befolyásos polgárként reprezentált Munkácsy egész alakos önarcképét, amint elegáns öltözetben készülő festményét mérlegeli, és felesége, Cécile Papier igazi modern nőként ábrázolt képmását, bravúrosan megfestett bársonyruhájában. Munkácsyné fontos szerepet töltött be férje karrierjének alakításában: a művész jobbkeze, fő tanácsadója, egyenrangú társa volt. Erről tanúskodik a kompozícióban elfoglalt helye is: a festő őt ültette a vászon elé. A képet megtölti a műterem berendezése, bútorai és tárgyai, melyek közül több szerencsésen fennmaradt a művész hagyatékában: így az itt kiállított festőállvány és festőasztalka, illetve számos ecset, paletta és festékes tubus. |
![]() |