Munkácsy sikereinek egyik kulcsa kétségtelenül az utazó óriásképekben, azon belül is a Krisztus-trilógiában rejlik. A század utolsó harmadában Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendtek a hatalmas méretű festmények, az úgynevezett kolosszálképek vagy szenzációképek, amelyek letaglózó nagyságuk mellett egyetemes mondanivalójukkal, drámai történetmesélésükkel hatottak. A szenzációkép kifejezés a befogadásra utal: azt a hatásmechanizmust előlegezték meg, amelyet nem sokkal később a mozgókép médiuma volt csak képes előidézni. Munkácsy Krisztusa képes volt országhatároktól függetlenül megszólítani az embereket. A monumentalitás és a lebilincselő téma mellett a képek meggyőző ereje a tökéletes technikai tudásról tanúskodó, valósághű festésmódban rejlett. A siker hátterében a művész műkereskedője, Charles Sedelmeyer állt, aki tisztában volt mindennek stratégiai jelentőségével, a művészi karrierre és hírnévre gyakorolt befolyásával.
Az 1880-as években Európa-szerte és az Egyesült Államokban is bemutatott, több mint kétmillió látogatót vonzó Krisztus-képeknek köszönhetően Munkácsy a szó szoros értelmében világhíres festővé vált. Ezt követte több osztrák és magyar kitüntetése és két hivatalos megrendelés, amely megkoronázta pályafutását: a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképe, A reneszánsz apoteózisa és az épülő Országház számára festett Honfoglalás. E kettőnek köszönhetően Munkácsy a császárváros legfőbb múzeumába az európai művészettörténet kiemelkedő alakjaként vonult be, míg a parlamenti megrendeléssel Budapest székesfőváros és a magyar állam rótta le hódolatát a festőfejedelem előtt.
Munkácsy
