VI.

Az akt német nyelvből átvett szó, amelynek jelentése: „tett”, „cselekedet”. A művészeti kifejezés eredetileg a meztelen vagy felöltözött modell figurájának, tartásának, mozdulatának tanulmányszerű ábrázolását jelölte, majd fokozatosan vált a ruhátlan emberi test megjelölésévé.
A reneszánsz előtt az aktábrázolást általában jelképes mondanivaló kifejezésére korlátozták, majd később, a műtermi és akadémiai gyakorlatban, a figurális mű tanulmányszerű előkészítését jelentette. A fogalom idővel bővült, ma a meztelen ember különböző ábrázolását jelöli. Kiállításunkon mindkét felfogásra található példa. Allegorikus aktszobrokon nemcsak Ádám és Éva, illetve Venus ölt testet, de emberi alakban jelennek meg elvont fogalmak is, mint a Szerelem vagy a Reggel. Az Ülő férfi, illetve a Fekvő nő címe viszont pusztán a modellek testhelyzetére utal.
Az akt megalkotásához a középkorban is modellt használtak, eleinte a női akthoz is férfi modellt. A női modell alkalmazása 1500 után vált általánossá. A magyar művészeti oktatásban még az 1890-es években sem terjedt el a meztelen modell után való rajzolás, pedig a franciaországi akadémiákon ekkor már általános gyakorlat volt.
Állandó kiállításunk új tematikus egységeként a múlt század fordulójától az 1920-as évek közepéig készült fehérmárvány-szobrokból mutatunk be néhány jellegzetes aktábrázolás-típust a gyűjteményünkben lévő remekek közül.
1890 körül a historizáló eklektika főként az emlékmű-szobrászatra volt jellemző, míg a portréban, zsánerszoborban, éremművészetben már jelentkezett a naturalizmus és a szecesszió. Miként a festészetben, úgy a szobrászatban is ekkor elsősorban a Párizst megjárt művészek képviselték a modern törekvéseket a hazai képzőművészetben.
A francia Auguste Rodin (1840–1917) volt a századvég szobrászatának legjelentősebb megújítója, akitől a budapesti Szépművészeti Múzeum már 1900 körül vásárolt műveket. Ligeti Miklós, valamint Sződy Szilárd kiállításunkon szereplő alkotásainak organikus megmunkálása Rodin szobrászatának hatását mutatja. Ezzel szemben a historizmus szobrásza, Róna József az antikizáló aktok (Női akt pálmával) után, az új barokk értelmében, realisztikusan mintázott klasszikus tárgyú figurákat alkotott (Ádám és Éva).
Az 1910-es évekből Moiret Ödön szobra a születő Venusnak, a szerelem istennőjének alakját értelmezi újra. A húszas évek elején mintázta a Reggel szimbolikus ábrázolását Kisfaludi Strobl Zsigmond. Ugyanekkor készült Beck Ö. Fülöpnek az ősmagyar eredetmítosz kulcsjelenetét, Emese álmát ábrázoló plasztikája.