ALBERT Ádám
Egy történet metamorfózisa: víz és kő, 2022 

tardosi vörös mészkő, vas, horganyzott lemez, ambrotípia, videó; változó méretek
A művész jóvoltából
Fotó: ROSTA József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

Legyen szó személyes, közösségi vagy társadalmi traumáról, annak kiterjedése és nagyságrendje nyilvánvalóan nem mérhető. Mind maga a tapasztalat, mind a feldolgozásának folyamata performatív módon, fennakadásokkal, megszakításokkal és összeomlásokkal bontakozik ki az időben. Sok esetben az adott trauma egy bizonyos szakaszban megkövül, és többé nem hozható elő, illetve – az elveszett és eltemetett levéltári anyagokhoz hasonlóan – nem kutatható vissza. Ez a megkövülés a sehova nem tartozás érzéséhez vezet: az egyéni traumaforrás nem képes a trauma összetevőit egyetlen narratív keretbe helyezni. Ahogyan az üledékes kőzetek esetében (amelyeket az emberek gyakran tévesen márványként azonosítanak) nincs olyan átalakulási folyamat, amely a kő márvánnyá válását eredményezné, az alkotóelemek (pl. vízililiomok, szivacsok, egysejtűek) különállóak és felismerhetőek maradnak. A mintegy 200 millió éves kő ezeknek az egykor élő szervezeteknek egy kis temetőjeként funkcionál. Az emberi élet mikroszkopikus jellege szöges ellentétben áll a mészkő felfoghatatlan élettartamával. Az installációban a mészkődarab a vízhiányra utal, míg a barkácsolt vizesedény formáját öltő félig absztrakt tárgyat a nap melegíti. A kőhöz hasonlóan ez a tárgy is paradox módon egyszerre absztrakt és konkrét, reprezentációs tulajdonságai éppen a nem reprezentációs aspektusából táplálkoznak. Ez a kétértelműség lehetővé teszi a nézők számára, hogy az installációt saját traumáikkal szemben a régészeti folyamat katalizátoraként értelmezzék. A videóban a kőlapok kettéhasadása nemcsak a rossz lelkiismeret feloldódásának allegóriája, hanem utal a dzsinn által rendelkezésünkre bocsátott mitikus három kívánságra is.

TIMÁR Katalin