navigate_before Alfredo JAAR

Ruanda projekt – Mező, Út, Felhő

Alfredo JAAR
Ruanda projekt – Mező, Út, Felhő, 1997

(3 db) cibachrome – 101.6 x 152.4 cm egyenként; (3 db) fekete-fehér nyomat – 15.2 x 22.8 cm egyenként
A művész és a Galerie Thomas Schulte, Berlin jóvoltából
Fotó: ROSTA József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

Az elmúlt harminc év távlatában Alfredo Jaar a súlyos civilizációs traumákat művészi eszközök révén elősegítő feldolgozás egyik kiemelkedően elkötelezett és úttörő alkotója. Ruanda projektjében (1994–2000/2010) a traumaforrásokat egy egészen új megközelítésből és indíttatásból dolgozta fel, valóságos katalizátorként, mindezt a kilencvenes évek közepén. Multidiszciplináris és performatív gyakorlata révén szembesít a multimediális tartalommal és azzal, ahogyan általában a sajtóból táplálkozva fogyasztjuk a képeket, híreket. „Filozófiai esszék az ábrázolásról” – így jellemzi a Ruanda projekt huszonöt egységét, melyről úgy gondolja, hogy egytől egyig kudarcra van ítélve, bár számára egytől egyig tanulási folyamatot jelentettek: mindet ábrázolási kísérletnek tekinti. Jaar kívülállóként kapcsolódott egy civilizációs traumához: tenni akarása és tehetetlensége vegyülve a megismert horrorral vegyülve több mint hat évig nyújtotta el a projekt befejezését. Ruandába éppenséggel a nemzetközi sajtó apatikus és indifferens hozzáállása vezérelte, illetve a világban tapasztalható hallgatás mértéke a népirtásról. Bár háromezer képet készített a helyszínen, nem tűntek számára megfelelő médiumnak a megtapasztalt radikális élmények közvetítésére. Végül a projekt összes művében egy bizonyos részletre redukálta a valóságot, elősegítve a befogadó számára az azonosulást és az intellektuális kapcsolódási pont előhívását. A Mező, Út, Felhő három tájképrészletként, illetve a mellettük felbukkanó, három 1994-ben vázolt rajz együttesen utal egy konkrét földrajzi helyre és az ott meggyilkoltak számára (500). A ntaramai templomnál különös kegyetlenséggel megölt tuszik számát utólag a tízszeresére becsülik. Jaar művében a láthatatlan kihangsúlyozása döbbenti meg a befogadót, illetve a kimondatlan kísérlet a népirtás örök tanújaként fennmaradó földrajzi lokáció lehetséges feldolgozására.

KÁLMÁN Borbála