KOVÁCS Mihály

Tisza-Abád [Abádszalók], 1818 – Budapest, 1892

Halott gyermek, 1850

olaj, vászon 38,8×50 cm

Jelezve balra lent: Kovács M. 1850.

Dobó István Vármúzeum, Eger (Ltsz.: 84.57.)

Ez a kis kép 1850-ben készült Egerben. Valószínűleg bemutatásra került a Pesti Műegylet Nádor utca 244. szám alatt 1851-ben – a forradalom leverését követően ismét – megrendezett kiállításán. A kiállítási lajstromban 48-as számon besorolt kép csillaggal volt jelezve, tehát nem volt eladó. Zöldellő tájban (a háttérben mákgubó, az előtérben megtört szárú liliom), fehér ingben és vörös lepellel letakarva barna hajú, lehunyt szemű fiúcska fekszik, jobb kezét a feje alá teszi, bal kézfejét a mellén nyugtatja. Nyakában apró kereszt. A kép allegória, melyet a kortársak bizonyára pontosan értettek. Megidézi az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hevében a reformkorból megszülető fiatal magyar demokráciát, mely az elfojtott forradalom után elhallgatásra kényszerült. A kihajtott gallérú fehér ing, a derekára hajtott vörös drapéria pedig emlékezetünkbe idézi a fiatal költő és sorsától determinált forradalmár Petőfi Sándor Orlai Petrich Soma festménye által megörökített alakját (Petőfi Mezőberényben, 1849), akinek életútja magába sűríti mindazt, amit a modern magyar nemzet megszületése jelent.

A szabadságharc hírére az itáliai művészlétből hazatérő Kovács Mihály Egerben telepedett le 1849-ben. Barátságot között Tárkányi Béla pap-költővel – aki a nagyműveltségű Pyrker János László érsek titkára lett –, és akit 1844 februárjában a költői pályája elején járó Petőfi Sándor felkeresett, amikor Debrecenből Pestre tartva betért Egerbe. A városba érve Petőfi a papnevelő intézetbe ment, ahol Tárkányi örömmel fogadta a költőt s a szemináriumban szobát szerzett neki éjszakára. A kispapok társaságában a lehető legjobb hangulatban töltött harmadfél napot, beszélgetve Dobóék hőstettéről s iszogatva az egri hegyek borát (Orlai Petrich Soma rajza: Petőfi az egri kispapok között – MNG). Ez az allegóriába rejtett, nemzeti színben komponált, fájdalmas emléket felszakító, halott vagy alvó fiút ábrázoló kis festmény Tárkányi és Kovács Petőfi iránti tiszteletéből, közös lélekből születhetett meg. Azon túl, hogy megidézi a forradalmár költőt, s vele együtt egy szabad ország megszületésének reményét elveszítve a forradalom eszméjét siratjuk el, az elfojtott fiatal magyar demokrácia-eszme ravatalképét látjuk benne.