KOVÁCS Mihály 

Tisza-Abád [Abádszalók], 1818 – Budapest, 1892

Magyarország leigázása 1849-ben (Allegorikus vázlat), 1860–62 között

olaj, fatábla   32,5×43,5 cm

Jelzés nélkül

Kölcsönadó: Egri Főegyházmegye, Eger – Kovács Mihály hagyaték

Az 1860 körül készült festményből sugárzó fájdalmas hangulat kifejezéséhez, a szabadságát elvesztett Magyarország szomorú napjaira való emlékezéshez az allegorikus megfogalmazás kiváltképp illik. Kovács e kis képén – Delacroix (A Szabadság győzelemre vezeti a népet, 1830) és Daumier (A Köztársaság, 1848) allegóriáival és Marco Casagrande Szabadságoszlop tervének központi figurájával is párhuzamba állítva – Magyarországot a középen álló fiatal nőalak szimbolizálja, akire minden oldalról ellenség támad. A kompozíciót és más képi részleteket feltehetőleg Rubens A Háború borzalmai című vászna inspirálta, melyen a háborúba induló Mars istent Vénusz próbálja visszatartani, miközben Európa égnek emelt kezekkel fohászkodik a békéért. A nőalakokba csimpaszkodó – a fejlődőben lévő tudományt és művészeteket, egyszóval a polgári értékeket jelképező – meztelen gyermekek egyforma kétségbeeséssel néznek fel tehetetlen anyjukra mindkét kompozíción. A széttépett könyv Kovács képén is a felvirágzott, ám még törékeny független nemzeti művészet és tudomány porba tiprását, a bilincs az ellenőrzés, a cenzúra ismételt bevezetését, az ország önállósodásának letörését jelenti. Az égen mitológiai alakok közelednek – Berzsenyi Dániel versében feltűnő „ádáz Erynnisként”, „vérbe mártott” tőrrel –, még tovább fokozva a meglévő ellentétek tragikumát. Kovács kitűnő, igen figyelemre méltó háttérelemet választott képi mondanivalójának gazdagabbá tételéhez: a Lánchidat, mely Budapest, s ezáltal egész Magyarország polgári fellendülésének, haladásának, s az egész reformkornak új szimbólumává vált. Ám ez a híd a festményen ég, az allegorikus ábrázolás jelentését még tovább konkretizálva és egyúttal gr. Széchenyi István személyére vonatkoztatva. A mű keletkezésében éppen az ő halála miatt érzett gyász és megdöbbenés játszhatott közre, hiszen az értelmezés összecseng Széchenyi önmarcangoló víziójával: „Vér és vér mindenütt! A testvér a testvért, a népfaj a népfajt fogja mészárolni engesztelhetetlenül és őrülten... Száguldó csapatok dúlnak szét mindent, mit építénk!” 

Ugyan Kovács számtalan történelmi témájú képet alkotott, de ily szenvedélyes, mondhatni agitatív hangot többé nem tudott megütni, mint ezen a képén, melyen a zord férfiak iszonytató vadsággal támadnak a kiszolgáltatott, nemzeti színekbe öltöztetett fiatal Hungáriára.