KOVÁCS Mihály

Tisza-Abád [Abádszalók], 1818 – Budapest, 1892

Tengerpart szivárvánnyal (Másolat id. Markó Károly után), 1843 körül

olaj, vászon   18,5×22,5 cm

Tulajdonos: Egri Főegyházmegye – Érseki Líceumi Múzeumi letét, Kovács Mihály hagyaték (Ltsz.: DIV 55.86.)

Id. Markó Károly a magyar tájképfestészet első, nagyhatású, iskolát teremtő mestere. Annak ellenére, hogy élete nagy részét Itáliában töltötte, nemzeti festészetünk megindulásában nagy szerepet játszott. Pályája csúcsán a fiatal magyar festők is szívesen keresték fel olaszországi otthonában, hogy tőle, mint a legnagyobb magyar festőtől a tájfestés rejtelmeit megtanulják. Kovács Mihály közel hét esztendőt töltött Itáliában 1841 és 1848 között. Kedvelt tartózkodási helye volt Firenze és környéke, ahol id. Markó Károly meghívására 1843-ban nyolc hónapot töltött el. Nem csupán a már Velencében megízlelt és vágyott mester-tanítvány viszonyt élvezhette, hanem egy új világ, a tájfestés élményével, felszabadultabb érzésével, festőibb kifejezésmódjával is megismerkedett a csodált magyar mester környezetében. A természet utáni festés Markó művészképzésében fontos helyet foglalt el, elsősorban a táj minél pontosabb megjelenítésének naturális rögzítésére tanított, de mindig úgy gondolta, hogy tanítványai „fessék azt, ami őket Isten szabad ege alatt megragadja, és fessék úgy, mint azt saját érzésük diktálja.” De figyelt arra is, hogy tanítványai értelmükkel, tudásukkal képesek legyenek az esetlegesség hibáit kijavítani a kompozíció tökéletessége, klasszikus szabályossága, poétikus hangulata érdekében. Kovács úgy emlékezett meg életrajzában erről az időszakról, mint amikor valóságos művész életet élt. Több akvarellt és kisebb méretű, megkapóan bensőséges, meleg fénnyel átitatott olajképet festett, de Itáliából hazatérve több tájképet sajnos nem készített.