Kovács Mihály 

Tisza-Abád [Abádszalók], 1818 – Budapest, 1892

Kossuth-kalapos önarckép, 1850 

olaj, vászon   44,5×31 cm 

Jelezve balra lent: Kovács Mihály igaz barátjának Simon Ferkónak, Eger 1850

Kölcsönadó: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (Ltsz.: FK4322)

A több évszázados hagyományra visszatekintő portré műfaja – amely sokat elárul alanyának személyiségéről, társadalmi helyzetéről és életkörülményeiről – sem maradt érintetlen a romantika érzelmi kultuszától. Több műfajvariánsa – így az intimebb, de öntudattól sugárzó önarckép is – sikeresnek volt mondható. Kovács Mihály Kossuth-kalapos önarcképéről, melyből több verzió is ismert (egy variánsa a pécsi múzeum gyűjteményében található), romantikus nyugtalanság árad. Az általános sima festésmódot érzékenyebb ecsetkezelés váltja fel, és az egyenletes megvilágítás helyett az érzelmekre jobban ható erős, Rembrandt-os, barokkos fény-árnyék kontrasztra komponált. Az arckifejezés azon túl, hogy mint festő (kezében mappa és rajzeszköz) büszke, öntudatos, mégis borongós. A fején viselt fekete, tollas, szalagos kalap – Kossuth-kalap – a forradalom leverése után tiltott viselet volt. Aki ilyenben mutatkozott, joggal tarthatott a megtorlástól. A meglehetős bátorságra utaló, 1850-ben készült portrén a vörössel díszített rajzmappát fogó kéz világos foltja egyensúlyozza ki a kép dinamizmusát fokozó félprofil-beállítású arcot, melyet enyhe fényfolt emel ki a zöldes-szürkés sötét háttérből.