Székely Bertalan

Kolozsvár (Románia), 1835 – Budapest, 1910

Dobozi Mihály és hitvese (vázlat), 1861 körül

olaj, vászon   74×89,5 cm

Jelzés nélkül

Kölcsönadó: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (Ltsz.: 5555)

A magyar romantikus történelmi festészet legjelentősebb művészeinek egyike volt Székely Bertalan, aki már müncheni tanulmányainak megkezdése előtt konkrét tervet készített egy nemzeti eposz megfestésére. A müncheni emigrációban élő báró Eötvös József ugyan anyagi segítséget még nem tudott biztosítani számára, de szellemi támogatást annál inkább. Később, kultuszminiszterként a képek múzeumba juttatásában volt a segítségére. Székely hihetetlen akarattal és elszántsággal, önerőből festette meg a képeket. 1867-ig öt nagy történelmi képet. 

A II. Lajos holttestének feltalálása című képe volt az első. A mohácsi csatában (1526. augusztus 29.) meghalt királyunk nemzeti hősnek számított, így tragikus halálának megidézése aktuálisan a szabadságharc elvesztésére utalt. Ezt követte a Dobozi Mihály és hitvese című kép, amely szintén a mohácsi csatához kapcsolódott. A történészek is feljegyezték, hogy a csata után sokan menekültek el a helyszínről, így Dobozi és felesége is lovon próbált biztonságba jutni. Istvánffy Miklós, a majdnem kortárs történetíró feljegyzése szerint, miután egy lovon ketten ültek, a menekülés lehetetlennek bizonyult. Leszállva kifáradt lovukról Dobozi először feleségét szúrta le, hogy ne kerüljön a törökök kezére, ő pedig bevárva üldözőit, karddal kezében szállt szembe velük és harc közben esett el. A történet később több szerzőnél is felbukkant, például Szalay László Magyarország története című hat kötetes munkájában. A téma nagyon kedvelt volt, Kisfaludy Károly, Laccataris Demeter és Madarász Viktor is megfestette korábban, mindhárman a menekülés motívumát emelték ki. Székely a dráma és a tragédia eszközeit használva egy képtérbe sűríti az eseményeket, kiemelve a hős bukásában rejlő erkölcsi mozzanat drámaiságát, hiszen halála itt az ő erkölcsi döntésének a következménye. A jellemábrázolás mozdulatokkal, mimikával történő ábrázolása, mint romantikus eszköz segíti a mondanivaló kifejezését. A történet Székely lélektani felfogásában a házastársi hűség és a keresztényi önfeláldozás szimbólumává vált. A kép szerepelt a Pesti Műegylet kiállításán és Eötvös József ajánlására a Székesfehérvári Nőegylet vásárolta meg, majd a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.