Földszint - 8. nézet

Imre elfogja lázadó öccsét, Endrét (vázlat)

Than Mór 

Óbecse (ma Szerbia), 1828 – Trieszt (Olaszország), 1899

Imre elfogja lázadó öccsét, Endrét (vázlat)

olaj, vászon   43,5×63 cm

Jelezve

Kölcsönadó: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (Ltsz.: FK4510

Az 1850-es évektől kezdve egészen a Kiegyezés megkötéséig a témaválasztás előterében történelmünk tragikus, sorsfordító eseményeinek megörökítése állt. Az ország biztonságát veszélybe sodró trónviszályok, belharcok megfestése is gyakori volt, mely témák egyértelműen a magyar uralkodókörök felé az összefogás megteremtésének szükségességét üzenték. Ilyen Than Mór Imre király elfogja pártütő öccsét, Endrét című képe 1857-ből, amelynek jutalomlapjára, vagyis előképére a polgári kezdeményezésre létrejött Pesti Műegylet pályázatot hirdetett meg. A feltétel csak a történelmi téma volt. Than, aki hadifestőként már bizonyított a Görgey által vezetett csaták akvarelljeinek elkészítésével, ambicionálta a témát és meg is nyerte a pályázatot az említett festménnyel. A festmény, amelynek kiállításunkon egy olajvázlata látható, a varasdi jelenetet örökítette meg, amikor III. Béla királyunk két fia – Imre és az ő uralkodását elutasító öccse, Endre, a későbbi II. András – éppen egy sorsdöntő csatára készülődnek egymás ellen. A középkori legendák szerint Imre a csata előtti este fegyvertelenül, mindössze egy pálcával a kezében bement öccse táborába, akit elfogatott és börtönbe záratott. A kép ezt a jelnetet örökíti meg hatásosan érzékeltetve az Imrében rejlő belső erőt, mely erőt az adta, hogy ő volt a törvényes uralkodó. A festmény kiállításának aktualitása, hogy Imre királyunk Egerben, a székesegyházban lett eltemetve. A képnek nem volt akkora sikere, mint sokan remélték, de üzenete egyértelmű volt a magyar vezető politikai körök felé: vagyis az, hogy az ország jövőjének biztosítása csak összefogással és egyetértéssel tartható fenn.