KOVÁCS Mihály

Tisza-Abád [Abádszalók], 1818 – Budapest, 1892

A mohácsi temetés. Perényiné eltemeti a csata után az elesetteket, 1859 

olaj, vászon   38×53 cm

Jelezve jobbra lent: fest Kovács Mihály

Tulajdonos: Egri Főegyházmegye – Érseki Líceumi Múzeumi letét, Kovács Mihály hagyaték (Ltsz.: DIV 55.118.)

A mohácsi halottak eltemetésének témája Kovács Mihály művészetében is a szabadságharcot követő nemzeti gyász – a „nemzeti szenvedéstörténet” – gondolatkörében fogant. Ez a festmény az irodalmi műfajok erős hatásának egyik legszebb példája Kovács életművében, hiszen barátja, Tárkányi Béla pap költő A mohácsi temetés című, például Komlóssy Ida művésznő által is gyakran szavalt balladájának ismeretében festődött 1853-ban. A költemény a nagy gyásznapon elesett hősök végtisztességének állít emléket. „…Komor felhővé tornyosul / felettük a ború, / A szél kereng, lecsapni kész / Az égi háború. // Felálla, s szól Perényiné / „Jó éjszakát, Mohács! / Nagy Isten! add, hogy hamvain / Legyen feltámadás!”

Moháccsal már 1848 előtt is számtalan költemény foglalkozott. Kisfaludy, Czuczor, Vörösmarty, Kölcsey, sőt 1847-ben Eötvös József és 1848-ban Petőfi is idézi „új Mohács” szomorú eseményét. A dráma műfajában Madách Imre, 1855-ben pedig Péterfalvi Szathmáry Károly „Sirály” című regénye írja le a mohácsi tragédiát s a csata utáni, gyakran ábrázolt szomorú eseményeket. A regényben megjelenik Perényiné az öreg Bornemissza János budai várnagy és Czetricz Ulrik, a király apródja kíséretében, akik ekkor találják meg a többi halott között a fiatal király, II. Lajos holttestét. A történeti munkák közül pedig Jászay Pál A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után című 1846-ban, illetve Szalay László A magyar nemzet története 1857–62-ben megjelent műveit kell kiemelnünk. 

Kovács képének központi figurája, Perényi Imre nádor második felesége, Kanizsai Dorottya, aki mostohafia, az alig 26 éves Perényi Ferenc váradi püspök keresésére, majd nagy szomorúságára annak eltemetésére érkezett a csatatérre. Mellette a vörös ruhás férfi és egy fiatal nő áll. Fájdalmukban és megjelenítésükben azonosíthatók a Krisztus keresztje alatt oly gyakran megjelenő csoporttal: Máriával, Mária Magdolnával és a hagyományosan vörös ruhában ábrázolt Szent János apostollal. Kovács képén a passió eseménysora, a Krisztus levétele a keresztfáról, a Siratás és a Sírbatétel idéződik fel a világi esemény tragikumát felerősítve. Kanizsay Dorottya saját korában, a 16. században ismert és népszerű nemesasszony volt, a mohácsi csata magyar halottjainak eltemetésével pedig múlhatatlan érdemeket, tiszteletet szerzett a magyarság körében. A témát Orlai Petrich Soma is meg festette (1860), de Kovács életművében is visszatér ez a téma az 1870-es években.