Sterio Károly

Stájerlak, 1821 – Pest, 1862

Betyár a hófúvásban, 1850-es évek

olaj, vászon   55×65 cm

Jelzés nélkül 

Kölcsönadó: Hansági Múzeum – Gyurkovich-gyűjtemény, Mosonmagyaróvár (Ltsz.: 95.102.)

A betyárok megítélése a korszakban meglehetősen összetett és ellentmondásos volt. A törvényen kívüli és azok ellen lázadó szegénylegény típusa a romantika irodalmának szülötte. A 19. századi magyar néphagyományban is kialakult a rablók és betyárok idealizált képe. Petőfi betyár versei is ezt tükrözik, amelyekben a nép érdekeinek egyedi képviselőjeként jelenik meg a betyár. A nép az igazság harcosaiként ünnepelte őket, a városi lakosság pedig a hatalomtól független személyi szabadság képviselőjét látta bennük. Negatív betyár képet a festményeken nem igazán ismerünk.

Stério Károly Betyár a hófúvásban című képén a betyár megjelenik ugyan a disznókat hajtó, hidegben poroszkáló kondás mellett, de rablás nem történik. Csupán egy szóváltást sejthetünk, így talán úgy jelenik meg itt, mint a szegények gyámolítója, aki csak a gazdagoktól rabol – miként a szólás-mondás is tartja. A kompozíció nélkülöz minden drámaiságot, színvilága is inkább idealizálja az eseményt, bár a fehérek, halvány kékek és szürkék finom kavalkádja a tél zimankós hidegében kószáló betyár alakját villantja fel, mely e réteg kirekesztettségét, otthontalanságát jelzi – főleg az elveszett szabadságharc után.