Lotz Károly

Homburg vor der Höhe (Németország), 1833 – Budapest, 1904

Betyár, 1850-es évek

olaj, vászon   58×92 cm 

Jelezve jobbra lent: Lotz K.

Kölcsönadó: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (Ltsz.: FK 2878)

A betyárokról kialakult kép 1849-től, a szabadságharc leverése után új vonással bővült. Számos betyár harcolt a huszárcsapatokkal az osztrákok ellen, így a megtorlás őket is érintette. Soraik még bővültek is a menekülő honvédekkel, illetve azokkal, akik az erőszakos besorozás ellen rejtőzködtek. Így az osztrákellenes, nemzeti színezetű zsiványromantika egészen az 1867-es Kiegyezésig élt a néphagyományban. Élénken terjedt a ponyvairodalom révén is, miként ezt a Rózsa Sándor körül kialakult mítosz is jelzi, akit a nemzeti ellenállás szimbolikus alakjaként tartottak számon. A képi ábrázolásokban is érződik a kettősség, sokszor nehéz megállapítani, hogy bűnözőt, vagy hőst látunk. Így volt ezzel például Lotz Károly is, aki már fiatalon vonzódott a népéletképekhez, az alföld népe: a pásztorok, juhászok, földművesek, halászok, vagy törvényen kívüli kóborló betyárok élete (hétköznapjaik, ünnepnapjaik) érdekelte, vagy a táj idillje, viharos komorsága… Betyár című képén az alkonyi ég alatt az éppen lovat lopó szegény legény, a betyár alakja tűnik fel, de heves mozdulata következtében inkább hősnek látszik, mint tolvajnak. A lovak ábrázolásában, rohanásuk, ágaskodásuk drámai érzékeltetésével a romantika nagyjainak példája él tovább.