Emelet - 2. nézet

Juhászidill

Lotz Károly

Homburg vor der Höhe (Németország), 1833 – Budapest, 1904

Juhászidill, 1850-es évek vége

olaj, vászon   29×41 cm

Jelezve jobbra lent: Lotz K.

Kölcsönadó: Hansági Múzeum – Gyurkovich-gyűjtemény, Mosonmagyaróvár (Ltsz.: 95.70.)

A népéletkép műfaja a romantika szellemi áramlatának szülötte. Egyre többen a természetes, „igazi művészetet” a nép művészetében találták meg, és ezért szorgalmazták a népköltészet majd a népzene alkotásainak felkutatását is. A korai romantikusok a népben látták a hagyományok őrzőjét, amely összekapcsolódott az egyéniség és az eredetiség elvével, valamint a „nép fiainak” idealizálásával. A romantika idején a népköltészet a nemzeti költészet éltető forrása lett, mint ezt Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor és Arany János költeményei is mutatják. A népköltészet elismerése már azonos volt a nép jogainak elismertetésével. Ezek a felismerések terelték a népéletkép felé a figyelmet, mert az értelmiségi szemlélet szerint a nemzeti művészet feltételeinek, a hagyományok megőrzésének, a nemzeti erények megtestesítésének a történeti festészet mellett ez a műfaj felelt meg a legjobban. Ezáltal a parasztság alkalmassá vált egy új nemzetfogalom hordozására, vagyis a korábbi nemesi nemzet fogalma helyére lassan a népnemzet fogalma lépett.

A festmények a pásztornépeket örökítették meg leggyakrabban, mint vándorló foglalkozásuk miatt a szabadság gondolatának és szellemének hordozóit. A népéletképeken megjelentek az emblematikus magyar tájak, mint például az Alföld és annak lakói: juhászok, csikósok, kanászok, gulyások… és a szerelem idilli bemutatása. E bukolikus hangvételű képen, egy vén fa árnyékában egy hetyke bajuszú, vágyakozó tekintetű juhászlegény és kedvese enyeleg – úgy, mint egy divatos, idealizált népszínmű szereplői. A figurák beállítása klasszikus mitológiai jelenetre utal, ugyanakkor a kép erőteljes koloritja, a lány szoknyájának mélytüzű kékje, a földre dobott kendő vöröse, a fonott hajviselet, az alakok plasztikus megjelenése és viseletük gazdag redővetése fokozza a történet érzékiségét. Mintha Petőfi Sándor János vitézének kezdő sorait hallanánk – mely elbeszélő költeményhez egyébként Lotz 1863-ban rajzokat is készített, s Marastoni Jakab által rézbe karcolva Az Ország Tükrében meg is jelentek (Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum).