Munkácsy Mihály 

Munkács (ma Ukrajna), 1844 – Endenich (Svájc) 1900

Itatónál, 1869

olaj, fatábla   36×66 cm 

Jelezve jobbra lent: Munkácsy M. 1869 

Kölcsönadó: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (Ltsz.: 72.123T)

Az Alföld az egyik legkedveltebb emblematikus táj, amely legtöbbször a népéletképek hátterét adja. Az állattartáshoz kapcsolódó munkavégzést örökíti meg Munkácsy Mihály Itatónál című képe, ahol nemcsak a csikósokat és lovaikat láthatjuk, hanem az alföldi táj jelképét, a gémeskutat is, amely szinte főszereplője a tájnak s melynek romantikus hangulatát az előtér sárba vájt keréknyomaiban megcsillanó vízfoltok és a háttérben szétoszló sötét felhők fokozzák fel. Munkácsy ugyan már a realizmus festője, de tájképein gyakran megfigyelhető a heroikus, romantikus szemléletmód, melyeken szenvedélyesen keresi a tájban rejlő nagy motívumot – többnyire a drámai hatás kifejezése érdekében. A plein-air tájszemlélet felé történő keresgélésének egyik korai darabja ez a műve, melyen a borongós, ellágyult színkezelés, a légköri elemek (a levegőben feloldódni látszó por, a napfénytelen szürke égbolt) formákat szétbontó finomsága olvasztja egyé az épített- és tájelemeket – ahol az apró staffázsfigurák jelenléte tovább mélyíti a kép tragikumát. A látvány objektív megjelenítésénél fontosabb számára a táj hangulati elemeinek, fojtott atmoszférájának, barnás, szinte színtelen tónusainak rögzítése, ami jól érzékelteti a festő melankóliáját, komorságra hajló lelki alkatát.