LIGETI Antal
Nagykároly, 1823 – Budapest, 1890
A szepesi vár alkonyatkor, háttérben a Király hegy és a Magas Tátra, 1874
olaj, vászon 116×171 cm
Jelezve jobbra lent: Ligeti A. 1874
Tulajdonos: Egri Főegyházmegye – Érseki Líceumi Múzeumi letét (Ltsz.: DIV 55.245.)
A hazai tájábrázolások között jelentős és különleges helyet foglalnak el a várábrázolások. A nemzeti múlt emlékeiként tekintettek rájuk, különösen akkor, amikor a század közepén történeti jellegük már a nemzeti függetlenség gondolatával és a nemzeti öntudattal gazdagodik. A várak közül a legnépszerűbb és talán a legtöbb ábrázolás témája Visegrád legendás várához volt köthető a Fellegvárral (200 éven át itt őrizték a Szent Koronát), a hozzá felvezető kőfalakkal és a hatszög alapú lakótoronnyal (Salamon-tornya), valamint a Mátyás-kori Duna-parti palotával. A fantáziát azonban különösen azok az ábrázolások mozgatták meg, amelyek a Vág völgyének csodaszép, meredek hegycsúcsaira épült várait jelenítették meg. Nem csak a közös történelem felfedezéseként és annak tárgyilagos megjelenítési formájaként, hanem a haza szépségei, értékei felfedezésének eszközeként is értelmezték őket.
Ligeti Antal, a heroikus történelmi tájkép egyik legnevesebb mestere, szélesre nyitott panorámaképei egyben várábrázolások is. A Balaton és a Felvidék várairól készült, a sajtó által is méltatott négy nagyméretű festménye – Hricsó, Szigliget (1865–67) és Szepes, Trencsén (1867–70) vára – a Magyar Tudományos Akadémia olvasótermébe került Kubinyi Ferenc és Sina Simon ajándékaként. A hírneves festőt Samassa József egri érsek, a katolikus egyház prominense is felkérte egykori székhelye, a szepesi püspökség csodálatos tájának megfestésére. A festmények elkészültéről a helyi sajtó is beszámolt 1874-ben. Az egyik A szepesi vár alkonyatkor, háttérben a Király hegy és a Magas Tátra címet viseli, mely jelzi az újabb emblematikus tájtípus – a zord, félelmetes, vadregényes magas hegység – megjelenését a képen. Ez ugyan a várat, és a Tátrát csak a távolból mutatja a Branyiszkói hegylánc irányából, de a hangsúly a fenségesen elterülő hegyek előtt elnyúló földutakkal szabdalt dombvidék fölé emelkedő várromon és a Magas Tátra csúcsait megvilágító naplementén van. És természetesen a festői elemeken, az alkonyat előteret beborító bordó és lila árnyékain, valamint a havas hegycsúcsok fehérje felett felizzó ég türkiz és rózsaszín pompáján.