Molnár József

Zsámbok, 1821 – Budapest, 1899

Romantikus táj sziklás patakkal, 1880-as évek

olaj, vászon   108×93,5 cm

Jelezve jobbra lent: Molnár J.

Kölcsönadó: Kovács Gábor Gyűjtemény, Budapest (ID: 000063)

Ligeti Antal mellett Telepy Károly és Molnár József is több esetben megfestették a Tátrát Joseph Anton Koch heroikus alpesi tájképei mintájára. Ennek szép példája Molnár József Romantikus táj sziklás patakkal című képe. A kor magyar esztétikai felfogása szerint a tájkép nem csak felmagasztalja azt, ami a természetben már maga is „elragadó szépségben tündököl”, de magába zárja a természet elemeiben rejlő szimbolikus jelentést. A természet jelenségeivel való együttérzés igényével az irodalmi romantika művészei mutattak rá arra, hogy az emberi lélek mélyén rejtőző érzések, örömök, remények visszhangoznak a természetben, a világmindenségben. A táj allegorikus és szimbolikus tartalmakat hordozó megjelenítése a festészetben is számtalan témát vonultatott fel. A hangulatfestés eszközeivel – fények használata, kontraszthatások létrehozása, levegőfestés alkalmazása –a legváltozatosabb érzelmek és hangulatok, morális és szubjektív értékek, de a magány, a szorongás, az egyedüllét, a nyugtalanság kifejezésére is alkalmassá tették a műfajt a romantika tájfestői. 

A bécsi tanultságú, korának rendkívül népszerű piktorja, Molnár József festménye ugyan címében nem jelöli a Tátrát, de mivel több képet is festett ott, joggal vélhetjük, hogy a Tátra egyik lebilincselően fenséges, de ijesztően szép helyszínét örökíti meg ez a mű. A csipkézett szélű sziklacsúcsok, a kőtömbök között lezúduló hideg vizű hegyi patak, a magasba nyúló fenyők a kép felső negyedében gomolygó sötét felhőkön áttörő napfény, a levegőben érezhető pára keltette finom kolorit mozgalmas, de elegáns egységgé komponálja a művet – üzenve, hogy a természet hatalmas erőt képes kifejteni, melyben csak piciny, törékeny pont az ember.