Emelet - 6. nézet

Önarckép

Székely Bertalan 

Kolozsvár (Románia), 1835 – Budapest, 1910

Önarckép, 1860

olaj, vászon   60,5×47,5 cm

Jelzés nélkül

Kölcsönadó: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (Ltsz.: 7588)

A mellkép sikere kedvezett az önarckép műfajának. Majdnem minden művész œuvre-jében jelentős helyet foglal el, hiszen a tükör elengedhetetlenül vonz a „Ki vagyok?” kérdés megválaszolására. Nagyon szép példája ennek Székely Bertalan 1860-ban festett Önarcképe, amelyen tettre kész, elszánt ifjúnak mutatja magát, aki nagy terveket tartogat, hisz a nemzeti történelmi festészet megteremtésének szándékával érkezett a müncheni festészeti akadémiára, Karl von Piloty osztályába. Ekkor már első történelmi képe készen is volt, amelyet még hat követett. Mindezt nagy elszántsággal, hazafias érzülettel, de komoly nehézségek és anyagi áldozatok árán valósította meg. Ettől kezdve mind jobban kibontakozott egyéni stílusa, amelyet az akadémikus komponálás, pszichikai jellemzés és a naturalisztikus anyagábrázolás jellemzett.

A képen sötét háttérből bukkan elő az arc, melynek szellemi sugárzása, ereje lenyűgözi a nézőt. Mágnesként vonzza a tekintetet. Előadásmódja, közvetlensége szokatlan és megnyerő. Egyszerre érvényesül benne a romantikus pátosz, az érzelmi telítettség, a szépítés nélküli tárgyilagosság, amelyek miatt ezt a festményt a Székely-életmű minden méltatója kiemelkedőnek, egyedülállónak, rembrandti mélységűnek tart. Sőt, jónéhányan az egész életmű legsikerültebb, legnagyszerűbb darabjaként említik, s a magyar arcképfestészet egyik legfontosabb példányává avatják.