Székely Bertalan 

Kolozsvár (ma Románia), 1835 – Budapest, 1910

Illusztráció Petőfi Sándor Szeptember végén című verséhez, 1870 körül

szépia, karton   680×500 mm

Jelzés nélkül

Kölcsönadó: Déri Múzeum gyűjteménye, Debrecen (Ltsz.: D.F.206.I.12.6.)

Az irodalmi élet kiteljesedésével számos illusztrált album jelent meg ekkoriban az ünnepelt költők műveiből, jeles festők rajzaival. Az albumok többsége mögött Ráth Mór állt, aki 1857-ben nyitotta meg kiadóját Pesten és az Athenaeum Nyomdával kiviteleztette kiadványait. A kiadó – mely hamarosan a hazai politikai elit találkozóhelyévé vált – mind számban, mind értékben túlhaladta a legtöbb magyar könyvkiadó tevékenységét. 1866-ban jelent meg Ráth Mór Vörösmarty albuma Orlai Petrich Soma Szép Ilonka illusztrációival, 1868-ban Arany János albuma Than Mór és Lotz Károly rajzaival. Petőfi díszalbuma, melyben megjelent a Szeptember végén című verse, 1874-es. A fiatalon mély irodalmi műveltséget szerző, a költészet felé erősen vonzódó Székely Bertalan ehhez készítette el 12 darabos illusztrációsorozatát. A vers, mely a magyar irodalom egyik méltán legismertebb és legszebb költeménye, csak három versszakból áll és jeleneteket sem nagyon ír le, sokkal inkább csak hangulatokat közvetít – tulajdonképpen egy látomást örökít meg. Petőfi 1847 szeptemberében írta és két év múlva örökre eltűnt a csatamezőn, ezért Székelyt leginkább az alábbi sorok ragadták meg: „Elhull a virág, eliramlik az élet / Ülj hitvesem ülj az ölembe ide / Ki most fejedet kebelemre tevéd le, / Holnap nem omolsz e sírom fölibe.” Tulajdonképpen a költemény megtalálta interpretátorát, hiszen Székely művészetének lényege az érzelemfestés volt. Legtöbb kortársával ellentétben ő nem eseményeket, hanem érzelmeket fest, nem kívülről szemléli a témát, hanem az emberi élet szépségét, gazdagságát, de feloldhatatlan ellentmondásait, tragédiáit is képes vásznain megragadni. Az 1870-es évek életképfestészetének egyre inkább témájává válik a szerelem, a házasság és család érzelemdús megjelenítése, Székely azonban ezekben a rajzaiban és a témához készült festményeiben képes volt a mértéktartásra, és felesleges pátosz nélkül, természetes egyszerűséggel formálta meg az irodalmárokat is megosztó vers lényegét.