Kovács Mihály 

Tisza-Abád [Abádszalók], 1818 – Budapest, 1892

Heinrich Eduard festőművész arcképe, 1847

olaj, vászon   62×51 cm

Jelezve balra oldalt: KM Romae 1847

Tulajdonos: Egri Főegyházmegye – Érseki Líceumi Múzeumi letét, Kovács Mihály hagyaték (Ltsz.: DIV 55. 313.)

A legnépszerűbb műfaj a mellkép volt mind a megrendelő, mind a festő számára, nemcsak azért, mert kivitelezése olcsóbb és egyszerűbb volt, hanem mert az arc volt a középpontban, amellyel a romantika számára oly fontos érzelmeket szemléletesen lehetett érzékeltetni. Ilyen a Kovács Mihály által Heinrich Eduárd festőművészről (1819–1885) készített arckép is. Heinrich kevésbé ismert festője volt a korszaknak, mert leginkább külföldön élt. Kovács már a bécsi akadémiai évek idején ismerte, hiszen 1840-ben Kupelwiesernél az antik rajz, 1841–1842 közt pedig a történeti festészet hallgatója volt. Egy ideig Pesten, majd 1844 és 1862 között Itáliában élt, de a hazai Műegylet kiállításain rendszeresen szerepelt. Itthon Régiségbúvár (1846) című képével vált ismertté, amelyet Itáliából küldött haza. Rómában is kapcsolatban állt Kováccsal, a Ponte Molle Művésztársaság egyik vidám tagavató ünnepségének is főszereplői voltak. Kovács Mihály e nagyon karakterisztikus, romantikus hangvételű, baráti érzelmeket is kifejező szép portrét Rómában, 1847-ben festette róla, még mielőtt hazajött a szabadságharc hírére. Barátságuk később meglazult.

Ez a portré rávilágít a magyar nemzeti viselet iránti nagy kegyeletre is, mely a nemzeti érzelmek kifejezésének egyik eszköze volt. A művészek körében is divatossá vált, így Kovács is magyar díszruhában, tollas vörös csákóban (bogláros, köves-gyöngyös tollforgóval) örökíttette meg barátját. 

Az ötvenes évektől Kovács is szívesen viselte a nemzeti öltözéket, kivált külföldi útjai alkalmával. Nem feltűnési vágyból öltözködött így és helyezett hangsúly ruházatára – melyet büszkén, öntudatosan viselt – spanyolországi tartózkodása idegén is. Ottani sikereihez, népszerűségéhez ez mégis hozzájárult. Fontosnak tartotta ezeket a helyzeteket – kivált a magas rangú mecénásaival történő találkozási alkalmait – életrajzában is megörökíteni. A magyarok iránti ilyetén megbecsülés megnyilvánulásáról a Pesti Napló Kovács spanyolországi tartózkodásáról beszámoló írása nyomán Arany János is megemlékezett a Koszorú című lap egyik rövid híradásában 1864-ben.