Kovács Mihály

Tisza-Abád [Abádszalók], 1818 – Budapest, 1892

Vámbéry Ármin (1832–1913) mellképe, 1861

olaj, vászon   64×50 cm

Jelezve ballra függőlegesen: festé Kovács M. 1861. 

Hátoldalon: Vámbéri Ármin arczképe természet után festé Kovács Mihály Budapesten 1861.

Tulajdonos: Egri Főegyházmegye – Érseki Líceumi Múzeumi letét, Kovács Mihály hagyaték (Ltsz.: DIV 55.255.)

Az egészséges polgári büszkeségből fakadó – nemesedő polgári, vagy polgárosodó nemesi körökből érkező – igény nagymértékben kiszélesítette a portré iráni elvárásokat. A vásznakra kerülő polgárok legfőbb erényüknek lelki tulajdonságaik kifejlettségét, illetve hazafiságukat tartották, ezért a kor képmásai között „feltűnően sok úgynevezett okos arcot találunk…. kutató és megértő világbatekintést.” Mindennemű pátosz, vagy lendületes gesztus hiányzik ezekről a képekről, ám egyfajta intellektuális póz, vagy barátságos közelség, olykor a biedermeiertől örökölt szentimentális hangulat még érződik belőlük. 

Kovács Mihály művészetének leggazdagabb egysége portréfestészete. Leginkább bécsi tartózkodásai alkalmával jelentett számára jelentős anyagi bevételt a polgári középosztály köréből származó megrendelők igényének pontos, lelkiismeretes kielégítése. Egyfajta kiegyensúlyozott realizmus jellemzi szolid megjelenésű, a polgári erényekkel felruházott modelljeinek megformálását. A többnyire sötét, a fej körül kissé kivilágosodó semleges háttér előtt, már az aláfestéssel modellált, de kevés színnel megfestett mellképeken a ruhák gyakori dísztelensége (kivéve a női portrékon), a környezet teljes hiánya a kép középpontjára, az arcra vonzza néző a tekintetét. A sötét háttérből kivilágító arc olykor romantikus erőt sugároz. A legjobb darabokon a kötelező karakteres megjelenítésen túl Kovács eljut a portré tulajdonképpeni céljáig – az elmélyült jellemábrázolásig.

Vámbéry Ármin, regényes hírnevet szerzett fiatal tudós portréját 1861-ben festette meg Kovács, mely kép az életmű egyik legkiemelkedőbb arcképe, a jellemábrázolás kimagasló példája. A képen Vámbéry huszonkilenc éves, ekkor már törökországi útja – török-német szótár és több történeti kutatás – révén közismert személyiség, elismert tudós, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Két év múlva indul „Resid effendi” álruhában kalandos, életveszélyes közép-ázsiai egzotikus útjára, mely európai hírnevet, tudományos elismerést hoz majd számára. Kovács szolid, polgári portréstílusa az arc sugárzó szellemiségének megragadását tartja a legfontosabbnak. E képen is a kötelező karakteres megjelenítésen túl megtalálta az egyéniséget, ugyanakkor megőrzött valamit a közvetlen (talán baráti) kontaktus melegéből is.