Landau Alajos 

Pest, 1833 – Budapest, 1884

Látomás, 1858

olaj, vászon   44,5×58 cm

Jelezve balra lent: Alois Landau pinx. 1858

Kölcsönadó: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (FK 6168)

Az 1858-ban készült festmény konkrét témáját nem ismerjük, de lehetséges, hogy egy szépirodalmi mű illusztrációjáról van szó. A halott sírja mellett az álom, a látomás határán való merengés népszerű témája volt a művészetnek, mivel az elvesztett szerelmes siratása kimondottan gyengéd, romantikus érzelmeket váltott ki az olvasókból. A szeretett személy, a kedves kísértetének megjelenése viszont nem csak a kor irodalmában volt rendkívül elterjedt motívuma az erőteljes hatáskeltésnek, hanem az ábrázoló művészetek, így a grafika és a festészet is gyakran használta – leginkább allegorikus tartalommal is. Ez a téma azonban nem volt mindig olyan kellemes, mint Landau képén: Landau kísértete a „szelíd szépség” ideálját látszik megtestesíteni. Reneszánsz kosztümbe öltözött nemes ifjú szerelme borostyánnal (az egymás iránti, sírig tartó hűség jelképe) befutott sírkövére borul, kezében rózsakoszorút tart. Felette fehér fátyolban koszorús fővel – úgy, mint ahogy eltemették – kedvese tünékeny alakja jelenik meg a felhő mögül előbújó hold fényében, egy fűzfa lehajló ágai alatt. A festmény közvetlenül ugyan nem kapcsolódik a szabadságharchoz, de érzelmileg, a gyász kifejezésének megjelenítésével nagyon hatásosan közvetíti azt az érzést, amit sok százezren átélhettek a forradalom leverése után, hiszen alig volt olyan ember a hazában, akinek ne lett volna siratni és gyászolni valója.