„A történelmet kell festenünk. A történelem korunk vallása…” (Wilhelm von Kaulbach)
A romantika által okozott szemléletváltást leginkább a történeti festészet tükrözte elfoglalva, betöltve a politikai változások miatt háttérbe szorult vallásos gondolkodás helyét. A nemzetállamok megjelenésével a műfajjal szembeni elvárások a 19. században egyre erőteljesebbé váltak, különösen nálunk, ahol nem volt önálló államiság. Mivel az ország a Habsburg-birodalom része volt, a 16. század vége óta a függetlenség hiányát a magyar kultúra és a történeti hagyományok hangsúlyozása kompenzálta. Különösen jelentőssé vált mindez, amikor az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot a Habsburgok kegyetlenül elfojtották és főleg akkor, amikor megtapasztalták a társadalom összefogását, nemzetként való fellépését. Ezért szinte törvényszerű volt a ’48-as eszmék bukása, de egyben tovább élese is. A forradalom elfojtása nem járt együtt a romantika elhalásával, hanem fontos eszközzé vált a nemzeti értékek és érzések ébrentartásában. Ebben a történeti festészet játszotta a vezető szerepet.
Érzelmek hullámhosszán
