Ismeretlen magyar festő

Zichy Katalin grófnő képmása, 18. század

olaj, vászon, 91,5x68 cm; jelzés nélkül
Képzőművészeti Gyűjtemény, ltsz: 53.237.1.

Balassa Ferenc arcképével együtt, a ragályi Balassa-kastélyból került múzeumi gyűjteménybe a gróf Zichy Katalint (?–1729), Balassa Pál (1700–1771), Gömör vármegye főispánjának első feleségét ábrázoló festmény.
A portrén sajátosan ötvöződik a hagyomány és az újszerűség. Szabad tájba komponált, egész alakos képmások már a 17. századból is ismeretesek, de míg azok férfiakat ábrázolnak, jelen esetben egy hölgy áll előttünk, aki a szokásos hímzett-csipkézett, fodros ujjú női ruházat helyett meglepő módon vadászöltözetet visel. Kezével – melyben a hölgyek keszkenőt, kesztyűt, szelencét, rózsafüzért vagy legyezőt szoktak tartani – a grófnő vadászpuskát támaszt. Megjelenése roppant férfias benyomást kelt, ami mögött az ábrázolt különös személyiségét és kedvelt időtöltését, egyúttal a festmény megrendelőjének határozott instrukcióit sejthetjük. A portrénak vélhetően párdarabja is volt, amely a férjet ábrázolta hasonló beállításban és ugyancsak vadászöltözetben. Feltételezésünket egy 1902-ben megjelent könyvillusztrációra alapozzuk, amely Balassa Pál egész alakos vadászképmását reprodukálja. Ez utóbbi képnek az illusztráción kívül sajnos nem maradt nyoma.
Zichy Katalin portréja a természetábrázolás tekintetében is újszerűséget mutat. A háttér ezúttal nem pusztán kulissza, amely életképi vagy építészeti motívumaival hivatott az ábrázolt személyre utalni, hanem egy valós vidék érzetét keltő, a környezetet topografikusan leíró tájportré. Az önmagáért való táj térnyerése a portréfestészetben bekövetkező szemléletváltást jelzi, s ezzel párhuzamosan a hazai tájfestészet kibontakozását vetíti előre. A magyarországi arcképfestészetnek a 18. század közepétől kezdve alakult ki szorosabb kapcsolata a tájjal. Zichy Katalin képmása vélhetően az ábrázolt életében, esetleg nem sokkal később, egy portréelőkép nyomán készült. A festő magyarországi mester lehetett, akinek munkáján az újszerű vonások ellenére is bizonyos sematizmus érvényesül. A képmás annak a folyamatnak az elején áll, amely során az ember és a táj kapcsolata mind bensőségesebbé, kötetlenebbé válik, s az ábrázolt reprezentatív megjelenítése helyett mindinkább a modell személyiségjegyei kerülnek előtérbe.
Pirint Andrea