navigate_before 1. terem

Balassa Ferenc képmása

Ismeretlen magyar festő

Balassa Ferenc képmása, 1755

olaj, vászon, 87x70 cm; jelzés nélkül; felirat fent: FRANCISCUS L. B. BALASSA de GYARMATH: HUNG: 1755
Képzőművészeti Gyűjtemény, ltsz: 53.238.1.

A 17. század közepétől formálódó főúri portrégalériák az egyes famíliák ősiségét, társadalmi súlyát és rangját fejezték ki. Családi arcképsorozat része volt gróf Balassa Ferenc (1736–1807) képmása is, amely 1951-ben a ragályi Balassa-kastélyból került gyűjteményünkbe. Az ábrázolt rendkívül sikeres pályát futott be. Élete során mint császári és királyi kamarás, helytartósági tanácsos és koronaőr is feladatokat látott el, de főispáni és főkapitányi tisztségeket is betöltött. Jelesebb felmenői közé tartozott a katonai érdemei és költészete okán egyaránt nemzeti emlékezetünkben élő Balassi Bálint (1554–1594), akinek a családi arcképgalériából származó félalakos képmását az esztergomi Keresztény Múzeum őrzi.
A korabeli magyar szemléletben végbemenő változást mutatja, hogy míg korábban a szellemi téren kimagasló személyiségeket – így Balassi Bálintot – is vitézi pompában, oldalán fegyverrel ábrázolták, képünkön már az értelmiségi tevékenység kerül előtérbe. Gazdagon díszített, bécsi módit követő öltözetben, kezében kéziratos könyvvel és tollal látjuk az öntudatosan ránk tekintő férfit.
A festmény újszerűsége az ábrázolt tollforgatói érdemeivel áll összefüggésben. A portré készítését megelőző évben, 1754-ben Bécsben látott napvilágot az az értekezés, amit Balassa Ferenc mint a Collegium Theresianum növendéke Szent István uralkodásának témájában írt. E tudományos teljesítmény feletti büszkeség az oka, hogy Balassa mintegy a mű megírása közben örökíttette meg magát.
Attól eltekintve, hogy a virtus helyett a szellemi munkásságra kerül a hangsúly, a festmény alapvetően az évszázados hagyományokat követi. A félalakos kompozíció éppúgy a 17. századi tradícióhoz igazodik, mint a száraz és merev előadásmód. A festő feladata az ábrázolt személy társadalmi rangjának és kimagasló egyéni érdemeinek tárgyszerű kifejezése volt. A szubjektum iránt csak a későbbi idők portréfestészetében mutatkozik érdeklődés.
Pirint Andrea