VERES ÁGNES (1736–?)

Szőlőfürt, 1779

olaj, papír, 18x33 cm; jelzés jobbra lent: Superior Color modicum pinxit Veres Ágnes Anno d 779 die 28’ Aug.
Képzőművészeti Gyűjtemény, ltsz: 79.8.

A nemesi családok körében a 18. században már szokásként élt az ifjak széles körű, a képzőművészetre is kiterjedő nevelése. A korabeli műkedvelő festészet ránk maradt emlékei, melyek jellemzően a portrék és a csendéletek műfajába tartoznak, a vizuális kultúra mind erősebb térnyerését jelzik a magyar művelődésben.
Az itt látható kedves gyümölcscsendélet a hölgyfestők által sokszor igen magas színvonalon végzett tevékenység kivételes példája. Képünk, miközben a magyar művészet történetének egy általánosságban értelmezhető vonulatába illeszkedik, el is különül attól. Festője ugyanis – az újabban előkerült adatok szerint – rendhagyó módon szerezte képzettségét: mestere nem egy fogadott házitanító, hanem édesapja volt.
A Kassán működő Izbégi Veres Istvánt (1698 körül – 1758) a magyar barokk csendéletfestészet kvalitásos művelői között tartjuk számon. A Stephanus Veres és Izbighy Vörös István névváltozatban is ismert festő jellegzetes képei a különféle gyümölcsökből gondosan megkomponált, sötét háttér előtt megjelenített asztali csendéletek voltak, melyek – magukban hordozva a romlás és mulandóság gondolatát – a műértők számára morális üzenetet tolmácsoltak.
A Miskolcon őrzött csendélet a részletek finom kidolgozása, a szőlőszemek modellálása tekintetében is Veres István stílusát idézi. Leánya szorgos igyekezettel alkalmazta a kitanult fortélyokat, melyek birtokában méltán érzett magabiztos öntudatot, amit a szignatúrában is kifejezésre juttatott.
A festmény 1979-ben miskolci magánszemélytől, vásárlás útján került a múzeum gyűjteményébe.
Pirint Andrea