LATKÓCZY LAJOS (1821–1875)

Önarckép, 1860-as évek

olaj, vászon, 122x90 cm; jelzés nélkül
Képzőművészeti Gyűjtemény, ltsz: 53.32.1.

A biedermeier arcképfestészet jeles képviselője előbb jogot tanult, majd Karl Rahl bécsi festőiskolájában képezte magát. Európai tanulmányútja után, 1859-ben Pesten állította ki arcképeit, melyekkel nagy sikert aratott. Az 1860-as években Miskolcon telepedett le, és ő lett az egyre növekvő tekintélyű város „első számbavehető hivatásos és művészi értékkel megáldott művésze”. A meghatározás Leszih Andortól, a miskolci múzeum egykori igazgatójától származik, aki 1941-ben monográfiában dolgozta fel Latkóczy munkásságát, áttekintését adva a helyben készült alkotásoknak. A felkutatott 40 mű közül ma már csupán néhányról van tudomásunk. A művész önarcképét 1908-ban özv. Benkár Józsefné ajándékozta a köz javára. Latkóczy miskolci kultuszát bizonyítja, hogy 1933-ban a Múzeumpártoló Egyesület is gyakorolt hasonló gesztust. Gyűjteményünk összesen hét alkotást őriz a művésztől.
A festő önmagáról készített portréjáról egy, a világ dolgai felett elgondolkodó férfi néz ránk megkapó közvetlenséggel. A kompozíció azt az érzést kelti, hogy kardmarkolattal kiegészülve akár egy barokk kori gárdatiszt képmása is lehetne, ugyanakkor kortalannak, hozzánk közelinek érezzük a másfél évszázaddal ezelőtt készült arcképet. E mű ugyanúgy nincs jelzettel ellátva, mint ahogyan a múzeum gyűjteményében őrzött többi Latkóczy-alkotás sem. Valamennyi munka bensőséges hangvételű, s figyelemre méltó művészi leleményről árulkodik.
Latkóczy portréi nagy közkedveltségnek örvendtek, arcmásait karakteresnek tartották. A lényeges jellemvonások kiemelése és a gondos megoldás ma is élvezetessé teszi műveit. Miskolc polgárosult városlakóinak portréi legszebben az ő megfogalmazásában maradtak ránk.
Goda Gertrud műleírása alapján
(In: A Herman Ottó Múzeum Képtára. Szerkesztette: Pirint Andrea. Miskolc, 2004. 30. Kat. szám: 20.)