IZSÓ MIKLÓS (1831–1875)

Táncoló paraszt VI., 1867

bronzöntvény a Magyar Nemzeti Galériában őrzött terrakotta szoborműről, M: 24,7 cm; jelzés a talpon balra: 1867. jan. 28.
Képzőművészeti Gyűjtemény, ltsz: 93.85.

A magyar nemzeti szobrászatot európai rangra emelő Izsó Miklós a Borsod megyei Disznóshorvátiban (a mai Izsófalván) született. A sárospataki református kollégiumból állt be a szabadságharc katonái közé. Rimaszombatban Ferenczy István szobrászművész pártfogásába került, s hamarosan Bécs legjelesebb műtermében segédkezett. Münchenben, kínzó honvágytól gyötörve 1861-ben alkotta meg a Búsuló juhász című máig legismertebb művét, mint az elbukott szabadságharc allegóriáját.
Izsó Miklós életútja nagyon hasonló a francia kortársáéhoz, J. B. Carpeaux-éhoz, s különösen igaz ez a megállapítás, ha a két művész szinte egy időben, de egymástól függetlenül alkotott apró terrakotta figuráit hasonlítjuk össze. Bizonyára Francois Rude művészete gyakorolt maradandó hatást mindkettőjükre.
Izsó bravúrosan mintázott táncosait saját örömére készítette, s egy életen át vissza-visszatért e témához. A hagyatékból l5 darab került köztulajdonba. Sebestyén György megállapítása szerint e szobrok a verbunk lépésszólamaival felelgetnek egymásnak. A művész maga is kiváló táncos volt, s így még érthetőbb az az invenciózus erő, ami az egyébként apró, vázlatszerű művekből árad.
Fülep Lajos művészettörténész akadémiai székfoglalójában fejtette ki részletesen a szoborsorozatban rejlő művészi értéket, hangsúlyt helyezve arra a bravúrra, amellyel Izsó egy-egy figurán belül a térbeliség szobrászi élményét a hellén művészet kontraposzt elvével tudta ötvözni. Ez a teljesítmény nagyon fontos, de még jelentősebb az, hogy Izsó képes volt elmondani a szobrászat egyetemes nyelvén a nemzetre jellemző sajátosságokat: az improvizatív átlényegülést, a láncot csörgető belső függetlenséget, az egyéniségét fel nem adó büszkeséget.
A terrakotta szoborsorozat két példányáról a Magyar Nemzeti Galéria engedélyével a Herman Ottó Múzeum 1993-ban készíttetett bronzmásolatokat. Az öntvényeket elkészítő Györfi Sándor szobrászművész megállapítása szerint a megmintázás arra utal, hogy a plasztikákat Izsó maga is bronzszobroknak szánta. Hisszük, hogy e kései kiöntés megegyezik a művész eredeti elképzeléseivel.
Goda Gertrud
(In: A Herman Ottó Múzeum Képtára. Szerkesztette: Pirint Andrea. Miskolc, 2004. 43. Kat. szám: 34–35.)