LÁSZLÓ FÜLÖP (1869–1937)

Gyermekarckép, 1893

olaj, vászon, 70x50 cm; jelzés balra lent: László Fülöp 1893
Képzőművészeti Gyűjtemény, ltsz: 53.38.1.

A Herman Ottó Múzeum Képzőművészeti Gyűjteménye a több évszázadra visszavezethető angol–magyar művészeti kapcsolatokra kiemelkedő példákat tud felmutatni. Ezek közé sorolható Bogdány Jakab és Brocky Károly művein kívül a László Fülöp művészetét képviselő alkotás is.
László Fülöp portréfestőként szerzett világhírnevet a századforduló és a második világháború közötti évtizedekben. Pályafutása Magyarországon indult, de nemzetközi színtéren teljesedett ki, mindenekelőtt második, választott hazájában, Angliában, ahol 1907-ben telepedett le. Angliai letelepedésében nemcsak korábbi megbízások játszottak szerepet, de minden bizonnyal az is, hogy ír származású hölgyet vett feleségül. Virtuóz módon festett portréin az európai uralkodócsaládok, az arisztokrácia, a nagypolgárság, az egyházi és a politikai elit tagjait, illetve számos más hírességet örökített meg.
A festő több ezer darabból álló életművében számtalan gyermekábrázolás található. Gyakran szerepelnek gyermekek az 1890-es évek közepéig előforduló falusi témájú plein air életképeken, ám a múzeum gyűjteményében lévő ifjúkori mű már a feltörekvő, érett portréművész jellegzetes alkotása. Bár említést tesz erről a képről egy 1935-ben írt levelében, az ábrázolt kisfiút mindeddig sajnos nem sikerült beazonosítani. Az alakot deréktól felfelé, enyhén oldalt fordított testtel látjuk, arcát teljesen a néző felé fordítja. Az anyagszerű festésmód nagyszerű finomsággal érzékelteti szélesen kihajtott csipkegallérral díszített hófehér selyemruháját és laza eleganciával megkötött rózsaszín derékövét. Ezek az elemek ünnepi benyomást keltve hangsúlyozzák gyermeki lényének lágyságát, nyíltságát és tisztaságát, mely minőségek szubtilisabb, lelki szinten koncentrálódnak a plasztikusabban megfestett arcon, a barna szempár mély, zavartalan tekintetében. A képmező alsó részén elmosódik a fiú alakja, a vörösesbarna sötét háttéren körvonalai is csak puhán rajzolódnak ki. Mindez szintén kiemeli a tekintet eleven ragyogását, ami arra hívja a nézőt, hogy eltűnődjön az előtte álló gyermek ismeretlen sorsa fölött. Elsőre fényképszerűnek mondanánk a művet, ha nem lenne érezhetően éteribb és érzékletesebb (miközben élethű marad) a fénykép által nyújtható képnél.
A festmény 1937-ben került a múzeum gyűjteményébe az ugyanabban az évben elhunyt özvegy Szeremley Lajosné ajándékaként.
Barkóczi Ákos