FÉNYES ADOLF (1867–1945)

Asztalos, 1905

olaj, vászon, 110x80 cm; jelzés balra lent: Fényes A.
Képzőművészeti Gyűjtemény, ltsz: 53.247.1.

A szuggesztív portré Fényes Adolf életművének korai korszakát képviseli. Annak a ciklusnak egyik utolsó darabja, amelyen a művész 1898-tól hét éven át dolgozott, s amelynek a Szegényember élete címet adta. Az Asztalos magán viseli a sorozat jellegzetes vonásait, a megszínesedő paletta ugyanakkor már a következő alkotói periódus felé mutat. A rokonszenvvel és együttérzéssel átitatott képen plasztikusan bontakozik ki a fiatalember alakja, kezében – és mögötte a falon – munkaeszközeivel, mesterségének szimbólumaival.
Míg hagyományosan – az arcképfestészet sajátosságaiból adódóan – csak a társadalom előkelőiről készültek nagy méretű, reprezentatív képmások, a festő forradalmi gesztussal élve a hétköznapok névtelen hőseit állította középpontba. „Elsősorban nem mint művész festettem a képeket, hanem mint ember. A szociális szempont mélyebben érdekelt a művészinél. Arra gondoltam, hogy ha a tárlatok szépen élő, gondtalan látogatói elé tárom ezt a szomorú világot, talán sokak lelkiismeretét felrázom” – vallotta a művész az alsó néposztály tipikus karaktereit állapotszerű nyugalomban, a modellt ülés szituációjában megörökítő alkotásairól.
A mélyen demokratikus gondolkodású művész lelkesen támogatta a vándorkiállítások eszméjét, melyek célja a magyar vidék képzőművészeti életének fellendítése, a közízlés fejlesztése volt. A miskolci Balogh Bertalan szervezésében 1906-ban és 1910-ben megvalósuló, hét várost érintő, úgynevezett felvidéki vándorkiállítások a korszak rendkívüli vállalkozásai voltak, melyekre Fényes Adolf is kölcsönadta alkotásait. Az 1906-os miskolci bemutatóról került megvásárlásra az Asztalos című festmény, amely a múzeum legelső, valóban kimagasló művészi színvonalú műtárgya.
Pirint Andrea