GROSS BÉLA (1835–1914)

Július, 1900 körül

vegyes technika, papír, 36x51 cm; jelzés jobbra lent: Gross B.
Képzőművészeti Gyűjtemény, ltsz: 90.203.

A miskolci kereskedőcsaládból származó Gross Béláról meglehetősen keveset tudunk, jóllehet több mint öt évtizeden át volt a fővárosi tárlatok résztvevője. Halálakor Lyka Károly emlékezett meg röviden pályafutásáról és festészetéről. Tanuló- és vándorévei 1853-tól váltakozva teltek Pest, Bécs és München között. Először néhány hónapig Marastoni Jakab pesti festőiskolájába járt, majd Bécsben tanult egy évig Ferdinand Georg Waldmüller, a híres biedermeier festő irányítása alatt. 1854-ben szintén egy évig a müncheni Képzőművészeti Akadémián dolgozott, majd újra Pesten és Bécsben élt. Az 1860-as évek elején telepedett le végleg Pesten, s idővel több előkelő megrendelővel került kapcsolatba. Festészetének legszámottevőbb részét „arcképek, tanulmányfők, ideális és karakterfejek” tették ki, ilyen jellegű művekkel szerepelt kiállításokon. Nem kapcsolódott a kor modern művészeti törekvéseihez, Lyka szerint megmaradt az ifjúkorában kialakított szemléletnél, amelyben az akadémiai alapossággal együtt naturalista és idealizáló jegyek keveredtek.
Július című képe meglepő ellentmondásban áll többnyire konvencionálisnak ítélt felfogásával, s arról tanúskodik, hogy Gross képes volt jó érzékkel reagálni a változó művészeti áramlatokra. Goda Gertrudot idézve: „A naturalista elvektől alig elszakadó szecesszió ismerete érződik a hazai tájképművészet e kissé mellőzött, de annál szebben ragyogó gyöngyszemén. A ligettel övezett tisztáson Szinyei Merse Pál pipacsos rétjére emlékeztetve magasra nyúlt fehér virágok alkotnak szinte összefüggő síkot, hogy majd képileg harmonikusan rímeljenek az égen átúszó apró fellegekkel.”
Gross Béla e szokatlan stílusú képe – mely bizonyára nem egyedülálló az életműben – 1990-ben vásárlás útján, a MissionArt Galéria közvetítésével került a múzeum gyűjteményébe.
Barkóczi Ákos