KARLOVSZKY BERTALAN (1858–1938)

Szemere Henrica, 1895

olaj, vászon, 55x45 cm; jelzés jobbra lent: Karlovszky Bertalan Budapest; felirat fent: D[OMI]NA ILL[USTRISSI]MA HENRICA DE ZEMERE UXOR ILL[USTRISSI]MI D[OMI]NI ATTILAE ZEMERE DE G[ENE]RE HUBA A[NN]O D[OMI]NI MDCCCXCV AETATIS SUAE XXVII
Képzőművészeti Gyűjtemény, ltsz: 74.54.

A festmény latin nyelvű felirata a főúri arcképgalériák több száz éves hagyományát továbbéltetve azonosítja az ábrázolt személyt, miközben a portré előadásmódja a legteljesebben igazodik az elkészítés idejéhez, mi több, az ekkortájt épp csak formálódó új művészeti irányzat, a szecesszió szellemét tükrözi. A homogén arany háttér előtt fényképszerű hűséggel megörökített ifjú hölgy arcmása azt a benyomást kelti, mintha a festmény nem is a korabeli Budapesten, hanem Bécsben, a szecesszió mozgalmában élen járó osztrák fővárosban született volna.
Szemere Henrica – születési nevén Henrietta Morawitz – valóban Bécsből érkezett Magyarországra. 1891-ben Szemere Attilával, a politikai életben egykor vezető szerepet játszó Szemere Bertalan fiával kötött házasságot. A pár Budapesten telepedett le. A férj, aki a házasságkötés előtt az egész világot bejárta és műgyűjtőként is nevet szerzett magának, a Magyar Hírlapnál főmunkatársként helyezkedett el, később a lap társtulajdonosa, 1894-től egy kőszénvállalat vezérigazgatója lett.
Karlovszky Bertalan, a korszak közkedvelt portréfestője a társadalmi rangot kifejező szokásos ünnepélyességgel, ugyanakkor újszerű módon örökítette meg Szemere Attila nejét. A festő életművének ismeretében biztosra vehető, hogy a szecessziós formanyelv alkalmazása mögött az ábrázolt személy elvárásai húzódnak meg. Szemere Henrica mint kettős identitású, öntudatos személyiség jelenik meg előttünk: az előadásmód bécsi származását, a feliratozás a házasságával vállalt magyar hovatartozását juttatja kifejezésre. A latin nyelvű szövegben hangsúlyt kap a Szemere család – a hagyomány szerint – Huba vezér nemzetségéig visszavezethető ősi eredete.
A különös szépségű festményt, amely 1900-ban elnyerte a párizsi világkiállítás egyik ezüstérmét, 1930-ban – más műtárgyakkal együtt – maga az ábrázolt adta át a miskolci múzeumnak. Henrica már 25 évvel korábban megözvegyült, s a relikviákat abban a városban kívánta elhelyezni, amelyhez a Szemere család szorosan kötődött, s amely 1869-ben elhunyt apósa emlékét kezdettől fogva töretlenül ápolja. Borsod vármegye 1870-ben reprezentatív arcképet festetett Szemere Bertalanról, egész alakos bronzszobra pedig 1906-ban került felavatásra Miskolc belvárosában.
Pirint Andrea