4. terem

Bagó Mária arcképe

UITZ BÉLA (1887–1972)

Bagó Mária arcképe, 1918

olaj, papír (farostlemezre kasírozva), 66x47,5 cm; jelzés nélkül
Képzőművészeti Gyűjtemény, ltsz: 75.256.

Uitz Béla a huszadik század eleji magyar aktivizmus legkiemelkedőbb alkotói között foglal helyet. A társadalmi, politikai szempontból is határozottan motivált, kulturálisan újító szándékú és harcos mentalitású, szellemileg rendkívül nyitott irányzat Kassák Lajos szervezésében bontakozott ki az 1910-es évek közepétől. Az aktivizmus működését egészében két – Kassák által szerkesztett – rövid életű folyóirat, A Tett és a MA fémjelzi, amelyek művészeti jelentősége elsősorban abban állt, hogy az európai avantgárd hatásait közvetítették és próbálták meg adaptálni a hazai közegben. Uitz Kassák egyik húgát (Terézt) vette feleségül 1912-ben, a két művész ennek kapcsán ismerkedett meg egymással. Hamarosan munkatársak lettek, Kassák bevonta sógorát a lapjai körül formálódó művészi körbe, s többször közölte Uitz expresszív, monumentális karakterű rajzait és művészeti témájú írásait az évek során. A két szuverén művészegyéniség közös munkája nem volt súrlódásoktól mentes. Az 1919-es Tanácsköztársaság bukása után – többekhez hasonlóan – mindketten Bécsbe emigráltak, ahol 1922-ben végül elváltak útjaik, részben személyes jellegű, részben ideológiai okokból.
Uitz korabeli izmusokból merítő sajátos stílusa, inspirálva Nemes Lampérth József festészetétől is, 1918 körül érlelődött ki a festő környezetéből vett figurális témák során keresztül. Ezek közé illeszkedik a Bagó Máriáról festett kép, amely a Kassákhoz fűződő családi kapcsolat emléke is egyben, hiszen a modell Kassák legidősebb húga volt (férje után Bagó). Bár nem ismerjük a mű készítési körülményeit, az a néző benyomása, hogy az ábrázolt személy kiléte (vagyis a kép tárgya) teljesen mellékessé válik a képben kifejezett plasztikus szín- és formaérzetek, a szenvedélyes festői temperamentum hatása mellett. A valóságban kicsinek és törékenynek sejtett nőalak zárkózott, komor méltósággal jelenik meg a hideg színekkel modellált, dinamikus formákból megképezve. A kép síkjához képest kissé elfordított helyzetben, jobbról megvilágítva látjuk. Arcának, testének bal oldala nagyobb hangsúlyt kap, ami főleg túlságosan bő, keményen redőzött köpenyén ütközik ki. A kezében tartott nyitott könyv kompozíciós szempontból a fejét ellensúlyozza, de lényének zord komolyságát is aláhúzza, s így kissé mintha egy szibilla alakját öltené magára. Jellemző ekkoriban Uitz stílusára egyfajta visszafogott, lobbanékony pátosz, mely szenvtelen – olykor merevnek ható – nyugalmával klasszikus formulák emlékét, robusztus és ösztönösen modern kifejező erejével pedig a kor eszméitől fűtött aktivizmus tettrekészségét idézi fel.
A festményt 1974-ben vásárolta a Herman Ottó Múzeum. Egykor F. Antal Elemér festőművész tulajdonában volt, aki 1919-ben ajándékba kapta a művésztől.
Barkóczi Ákos