A magyar néprajztudomány külön kategóriaként kezeli az ún. pásztorművészetet.

Maga a meghatározás azonban csalóka, a pásztorok maguk számára készített tárgyait (pl. ostor, kobak) is idesorolják, ill. azokat a használati vagy dísztárgyakat is, amelyeket a falubeli előkelőségek megrendelésre készítettek (pl. tükrös, doboz).

Bár a pásztorok keze alól kikerült munkák a parasztoktól származó tárgyak közül művészi szempontból a legkimagaslóbb értéket képviselik, vitatható ezeket magasművészetként értelmezni. 

Mivel a nyájak őrzése közben, vagy épp a börtönben (a betyárokkal való cimborálásuk miatt sok dunántúli pásztort zártak be több-kevesebb időre) rengeteg idejük maradt faragni, így a fa és szaru megmunkálásának többféle technikáját sikerült valóban magas színvonalon elsajátítaniuk.

A pásztorok munkáin hangsúlyos díszítőelem a magyar címer, de azokon a tárgyakon is megtaláljuk, amelyeket a kevésbé ügyes falusi legények faragtak "szeretőjüknek" (a lányoknak, akinek a falu nyilvánossága előtt udvaroltak) ajándék gyanánt.

Azok a legények, akik nem vállalkoztak arra, hogy sajátkezűleg készítsenek ún. "szerelmi ajándékot" (mosósulykot, mángorlót, vetélőt stb.) ellenszolgáltatás fejében megrendelhették azokat a pásztoroktól is.