TEXTILEK

Gombkötő gombok

A köznyelvben gyakran paszománygombnak nevezik azokat a hengeres vagy som alakú, illetve kerek formára kötött gombokat, amelyeket a gombkötő mesterek készítettek hosszadalmas, aprólékos kézi munkával. A 15. századtól meghonosodó paszományos és gombkötő mesterség kétségkívül rokon, ám különálló szakma volt egészen 1872-ig, amikor a megszűnő céhek helyett közös ipartestületbe kerültek. Míg a paszományosok tevékenységébe eredetileg a szövött ruhadíszek, azaz a tulajdonképpeni paszományok, valamint a zsinórok előállítása tartozott, amely munkát a 18. századtól kézi, majd gépi meghajtású gépek is segítették, addig a vitézkötések, díszes zsinórzatok és kötött gombok sokasága a gombkötő céhek mestereinek keze munkáját dicsérte.

Az arany- vagy ezüstszállal gazdagított, pamut, gyapjú, teveszőr, selyem majd műselyem fonalból, illetve vékony zsinórból kötött gombok számtalan öltésmintával és színárnyalatban léteztek, alkalmazkodva az adott öltözethez. A századfordulón már 180 különböző minta volt ismert (például galambkosár, körte, makkos, nyolcas, csukafejes, négykeresztes), készítésük szigorú szabályrendszere azóta sem változott. A gombkötés három alaptípusa a kikötött, a horgolt és a felhányt technika. A kerek famagra készült gombok felületét akár horgolással, gyöngy- és szövetdíszítéssel is kiegészíthették.

E gombok évszázadokig a főúri és katonai viselet fontos részei voltak, majd általánossá váltak a polgári, később pedig a paraszti viseleteken is. A díszmagyar viseletek kiteljesedése, majd az 1930-as évek ún. magyaros stílusa újból kedvezően hatott a kötött gombok, zsinórozások gyártására. A II. világháborút követő ideológiai és társadalmi változások azonban nem kedveztek a gombkötők működésének, a szakma csaknem feledésbe merült. Napjainkban már csak maroknyi elhivatott szakember foglalkozik a mesterséggel, elsősorban színházak, hagyományőrző vagy alkalmi viseletek számára készítve a hagyományos eljárással kötött gombokat, sújtásokat, vitézkötéseket. 

Az öltözeteken túl az ágyneműk, paplanok ezerszínű gombjai szintén az egyszerűbb, ún. felhányt technikával készültek.

Behúzott gombok

A textíliával behúzott gombok története a 17-18. századig nyúlik vissza, amikor a francia divat szerint készült, selyemmel hímzett férfimellényekhez azonos szövettel borított gombokat kezdtek készíteni. E gombok alapja még papírból, fából vagy csontkorongból készült. A szövetek nyomott vagy hímzett mintái gyakran felbukkantak a korabeli fémgombok díszítései között is.

A 19. századtól a női öltözetkellékek között is megjelent a behúzott gomb, az alkalmazott textíliák természetesen szorosan követték a divat változásait a brokátselymektől a gyapjún és lenvásznon át a 20. századi műselymekig, műszálas szövetekig. A gomb alapja egyre inkább fából, majd szinte kizárólagosan a két részből összepréselhető fémmagból, azaz bucniból készült.

A gombkészítő kisiparosok mellett behúzott gombot az ügyeskezű hölgyek házilag is készíthettek, amint arról a századforduló divatlapjai is beszámolnak.

Cérnagombok

Cérnából készült gombokkal a 17. századi Angliában találkozunk először, amikor Dorset megyében, Shaftesbury központtal létrejött egy egyedi, kézzel készült gombstílus, amely hamarosan virágzó ipart teremtett. A dorseti gombok jellegzetessége, hogy szaru-, majd fémkarikára szinte csipkefinom mintákat öltöttek, amelyek külön fantázianeveket is kaptak. A nők és gyermekek ezrei által, háziipari jelleggel készült példányok főként a vászoningek és fehérneműk könnyen mosható, olcsó gombjai voltak egészen a 19. századig, amikor a fejlődő gépipar gombjai háttérbe szorították azokat.

A géppel készült cérnagombok közül az I. világháborúig a vászonhátú cérnagomb volt a legelterjedtebb. A háborús vászonhiány miatt azonban áttértek a könnyebben előállítható, ún. „bécsi ezeröltéses” cérnagombra. Ez egy átlós irányban sűrűn becérnázott sárgaréz, később cinkbádog karika, amelynek előnye, hogy nem hagy rozsdafoltot mosás után sem. Leginkább alsóruházaton, fehérneműkön, fűzővédőn, finom batiszt vagy lenvászon ingeken, ágyneműkön alkalmazták fehér színben, de készültek kék és rózsaszín árnyalatokban is.

„Bécsi ezeröltéses” cérnagombot az 1920-as évektől kezdődően hazánkban is több gyár állított elő.