ÁSVÁNYOK

Értékes ásványokból és drágakövekből – a hatalom és tekintély kiváltságaként – már az ókori Kínában is használtak jelzésértékű, rangot kifejező gombokat. Az európai gombdivatban a 16. századtól kezdve az ékszernek is beillő, művészien megmunkált gombokon egyre növekvő mennyiségben jelentek meg a legváltozatosabb ásványok, féldrágakövek, drágakövek. Az ásványokat alkalmazhatták arany vagy ezüst keretbe foglalva, de golyóformára csiszolva akár önállóan is.

A 16. századtól a magyar főúri viseleteken is megsokasodnak az ásványokkal ékes ötvösremek gombok, amelyek nyersanyagát többségében a történelmi Magyarország hegységeinek bányái szolgáltatták.

A Kárpát-medence nemzetközileg is jelentős nemesopál bányái a mai Szlovákia területén, Vörösvágás település környékén létesültek. A felvidéki és erdélyi hegységekben ezenkívül a gránát, jáspis, hegyikristály, topáz, karneol, achát, ónix, valamint az ametiszt is megtalálható volt. A korabeli forrásokban almandinként említett ékkő a gránát egyik változatát jelentette, ahogy valószínűleg az élénkvörös színű kövekre összefoglalóan használt karbunkulus elnevezés is. A „máramarosi gyémánt” valójában víztiszta kvarckristály volt. A Tokaj környéki obszidiánt fekete gyémántként vagy fekete gránátként is említették.

A rubin, smaragd, türkiz, valamint a korall azonban külföldről érkezett az ötvösműhelyekbe. A török hódoltság korában számos ötvösmunkát díszítő türkiz fő forrásai a Közel-Kelet bányái voltak, de Türingia és Szilézia bányáiban is megtalálható volt.