FÉMEK

Az emberiség történelme során fokozatosan megismert fémek többsége – leggyakrabban ötvözetek formájában – megjelent a gombok és ruhadíszek alapanyagaként is, mint az arany, ezüst, réz, sárgaréz, bronz, tombak (sárgaréz és cink ötvözete), alpakka, ón (cin), ólom, cink (horgany), nikkel, vas, acél vagy alumínium. A tartós, jól megmunkálható és díszíthető nyersanyagokból az évezredek során végtelen változatosságban készítettek gombokat az ötvösmesterek és fémművesek. Felületüket gyakran festéssel, zománcozással, lakkozással díszítették, a mintákat és képeket pedig egyedileg vésve, formába préselve, valamint öntés révén alakították ki. 

Az aranyból és ezüstből készült gombok minden korszakban társadalmi rangot kifejező, státuszjelző szereppel bírtak, amelyeket szikrázó ékkőberakásokkal, zománcozással, áttört filigránnal, aprólékos vésésekkel, finom cizellálással tehettek még káprázatosabbá.

A „szegények ezüstjeként” is ismert szürkésfehér színű, könnyen formázható ónötvözetekből készült gombok új korukban, polírozva ezüstös fényt vettek fel. Paraszti viseletek ünneplő darabjain, polgári öltözeteken, de katonai egyenruhákon is gyakran előfordultak. Ezzel szemben a sötétszürke, puha ólmot csak nagyon ritkán használtak önmagában gombok készítéséhez, azt leginkább ónötvözetekhez adták hozzá.

A részletgazdagon csiszolt, vésett vagy áttört acélgombok a 18-19. században váltak népszerűvé, csillogásuk felvehette a versenyt a szikrázó gyémánttal az esti összejövetelek gyertyafényében.

Hengerelt vaslemezből, bádogból a 20. század első felében olcsó nadrággombokat készítettek, amelyeket lakkozással, valamint ón- vagy cinkbevonattal tettek korrózióállóvá. Szintén e korszak kedvelt gombalapanyaga az ezüstös csillogású nikkel.

A rendkívüli könnyűségéről, ezüstfehér színéről ismert alumínium az 1855-ös párizsi világkiállításon mutatkozott be, mint drága újdonság. E napjainkban már nélkülözhetetlen fémet gombalapanyagként azonban csak szórványosan alkalmazták, tömeges elterjedése – egyre kedvezőbb előállítási költségének következtében – csak az 1930-as évektől gyorsult fel. 

A leggyakrabban alkalmazott fémek azonban minden bizonnyal a réz és ötvözetei (sárgaréz, bronz, tombak, alpakka) voltak, sok esetben aranyozva. A filigrán rézgombok olykor tükröződő hatással bírtak, az áttört réz alól elővillanó ezüst hátlapnak köszönhetően. A tombak ezüstös fénye pedig a nemesfémek egyedi csillogását próbálta utánozni.