EGYENRUHÁK

EGYENRUHÁK

EGYENRUHÁK

Az egyenruha kettős rendeltetésű öltözet: nem csupán funkcionális ruhadarabok, kellékek és díszek összessége, hanem komplex jelkép is, amely a csoporthovatartozást, valamint a csoporton belüli rétegzettséget is megjeleníti. A ruházaton szinte minden alkalmas arra, hogy közvetlen funkcióján túl valami másra is utaljon, s e jelképhordozói szerepkörbe idővel belépett a gomb is.

 

KATONAI GOMBOK

A modern kori katonai egyenruha a 17. században kezdődő hadügyi forradalom terméke. A 18. századi egyenruhákon jelentek meg első ízben a hovatartozás egységes jelei, amelyek egyrészt az állandó hadsereget, másrészt a katonákat, mint a közösség tagjait minősítették. A jelképek eleinte az ezredtulajdonost, a központosított haderő létrehozását követően pedig az uralkodót és a dinasztiát jelenítették meg. A köztársasági államforma terjedése hozta magával a 19. századtól azokat a jelképeket, amelyek már az államot, nemzetet, eszmerendszert képviselték. Emellett időről-időre beemelődtek a hadsereg jelkészletébe egyes, mitologikus elemekkel átszőtt, nem hivatalos nemzeti jelképek is, mint például a turul, ennek gyakorlata azonban már inkább a 20. századra jellemző.