MŰSZŐRME BUNDA

A valódi szőrméből készült öltözetek, prémdíszítések a történelem során mindig is viselőjük társadalmi rangját, jómódját fejezték ki, a 20. században azonban vetélytársuk akadt: a műszőrme. 

1938-ban a Pannónia Báránybőrnemesítő Rt. (később Pannónia Szőrmeárugyár) speciális kikészítési eljárásának köszönhetően született meg a hagyományos báránybőrből készülő nemesített szőrme, amelyet az eljárásról panofixnak neveztek el. A folyamat során a göndör bárányszőr tartósan egyenes szálú, csillogó és ezernyi színben festhető prémmé vált, a nutria és mókus mellett akár ocelot- vagy leopárdmintát utánozva. 

A nemesített bárányszőrme mellett a teljesen szintetikus műszőrméket sokáig angol, cseh és kínai importból szerezte be a kereskedelem. A magyar vegyipar fejlődése következtében az első hazai műszőrméket az 1960-as években a Soproni Szőnyeg- és Textilművek (SOTEX) vegyészmérnökeinek sikerült kifejlesztenie. 

Míg a valódi szőrmebundák olyannyira megtartották értéküket, hogy az arany és ékszerek mellett külön szőrmezálogházak is működtek, addig a divatban egymás után jelentek meg a természetes állatbőrt utánzó, vagy akár egzotikus színekre festett műszőrme kelmék. Ezek sokféle alapanyagból készülhettek: természetes eredetű anyagból (gyapjú), természetes eredetű regenerált szálból (acetát, viszkóz), illetve szintetikus szálasanyagból (poliészter, polivinilklorid), de akár egyszerű pamutszövetből is. 

A műszőrme kiskabátok és bundák jellemzően a szövet súlyához illő, nagyobb méretű gombokkal záródtak, díszítésként gyakran a kabát ujjaira is felvarrva azokat.

A műszőrméket emellett a plüssjátékok gyártásában, valamint lakástextilként, bútorszövetként is alkalmazták.