OTTHONKA

Az öltözet védelmét szolgáló kötény már a középkori parasztviseletben megjelent, férfiak és nők egyaránt hordták. Eredetileg gyakorlati funkciója miatt kedvelték, de már a 16. századtól létezett polgári változata, amelyet az asszonyok a házias erények jeleként is viseltek. Az úri divatban, a női díszmagyar öltözeten a kötény nemcsak díszítő, de szimbolikus jelentéssel is bírt. 

Praktikus, de csinos otthoni ruha értelemben az otthonka kifejezés már 19. századi divatlapok szabásmintáiban is feltűnik, habár a bársonyból, finom kelmékből készülő, sújtással gazdagított köntösfélék még nem emlékeztettek a ma ismert, zsákszerű, „nejlon” otthonkára. 

A gyári munkásruhákat alapul véve az otthonkákat Magyarországon az 1960-as években kezdték gyártani. A háború utáni időszak ruhahiánya, a népviselet fokozatos elhagyása, a műszálgyártás fellendülése és a szocialista ideológia egyaránt kellett ahhoz, hogy az otthonka széles formai gazdagságban meghódítsa a KGST országait. Hazánkban leginkább az elöl gombolós modell hódított teret, amelynek hatalmas zsebei elnyeltek borítékot, kapukulcsot, tárcát, zsebkendőt vagy frissen szedett gyümölcsöt is. A szintetikus szálakon kívül divatos karton és vászonanyagokból, düftinből otthon is megvarrhatták, a ruha színével harmonizáló, sematikus műanyaggombokkal kiegészítve, de akár változatosabb darabokkal feldobva azt. 

Az otthonka szépen lassan kikopott a divatból, nevéhez ma nosztalgia és némi irónia egyaránt kapcsolódik.