GARDRÓB / Fali vitrinek

KOCKÁS FLANELING

KOCKÁS FLANELING

A kockás mintájú textilek eredetére nincs egyértelmű forrás, ám a lakástextilek világában éppúgy megjelent, mint a viseletek sorában. A skótok jellegzetes kockás szövetei a tömeges bevándorlásnak köszönhetően terjedtek el az Amerikai Egyesült Államokban, ahol az első, fekete és vörös kombinációjú szövetet 1850-ben gyártották. Az ebből készült, hosszan gombolódó, strapabíró inget az amerikai munkásosztály megkedvelte és lassan a viseletük alapruhadarabjává tette: favágók, fizikai és gyári munkások hordták munkaruhaként vagy hétköznapi viseletként. 

Az 1920-as években a kockás ruhadarabok megjelentek a sportöltözetek tárában, hamarosan pedig a divatvilág is felfedezte magának. A sávolyszövetből, vagy erős szövésű len-pamutkelméből készült kockás ing nagy karriert futott be Amerikában, majd a hollywoodi filmek és amerikai zenekarok révén betört Európába, ezen belül Magyarországra is, bár elsősorban pamutflanel változatban. 

A bolyhozott pamut- vagy gyapjúszövet, a flanel hazánkban az 1860-as évektől terjedt el széles körben a ruha- és fehérneműgyártás területén. A 20. század első felében már gazdag szín- és mintavilágban került a boltok polcaira a különféle igények kiszolgálására. Készültek belőle gyermek- és női ruhák, hálókabátok és pizsamák, sportoláshoz és lovagláshoz használt felsőruhák, valamint kockás ingek is, amelyek a klasszikus színkombináció mellett az 1970-80-as években sötétkék-sárga-barna variánsokban is népszerűek voltak, és amelyek a mai napig sportos, lezser kiegészítői a férfiruhatárnak.