ALAPANYAGOK - 3.

GOMBKERESKEDELEM A 19-20. SZÁZADBAN

GOMBKERESKEDELEM A 19-20. SZÁZADBAN

A házilag, otthon előállított gombok mellett a gombok beszerzésének elsődleges forrásai sokáig a rendszeresen megtartott piacok, vásárok voltak. A 17. század végétől jelentek meg azok a jórészt külhoni kereskedők, akik állandó boltot, vegyeskereskedést nyitottak, kínálatukban gombokat is tartva. E szatócsboltok egészen a II. világháborúig meghatározták a falusi és városi kiskereskedelmet. Az árucsere-forgalomban emellett nagy szerepet játszottak a különböző etnikumú, társadalmi helyzetű házaló kereskedők is, akik áruikat többnyire valamilyen faluközösségtől, iparostól, gyártól szerezték be, s azután eljuttatták az ország minden részébe.

Nagyobb városokban, Budapesten a 19. század közepétől sorra létesültek azok a szakosodott kereskedések, amelyekben a dohány-, papír-, bőr- és ún. nürnbergi áruk mellett rövidárut, valamint exkluzív és hétköznapi alapanyagból egyaránt készülő gombokat is kínáltak a lakosság számára. A paszományos és gombkötő iparosmesterek sokszor saját üzlettel is rendelkeztek. Az öltönyöket, szmokingokat, katonai egyenruhákat vagy az úri családok személyzetének formaruháit, az ún. libériákat gyártó szabóságokat azonban külön szabászati szakkereskedések látták el ruhakellékekkel. 

A divatáruüzletek mellett a 20. század első felében az újfajta bevásárlási lehetőséget nyújtó áruházak (Párisi Nagy Áruház, Corvin) rövidáruosztályai bőséggel kínálták a gyöngyház, cérna, műszaru és műanyag gombokat is. 

A II. világháborút követően jelentősen átalakultak az addig működő kiskereskedelmi formák. A szocialista áruházak (Centrum, Skála) rövidáruosztályai mellett az egyik legfontosabb gombbeszerzési hellyé az 1950-től működő Röltex vált, amely húsz év múlva már 103, egyre inkább szakosodó üzlettel rendelkezett. Az országos hálózat legnagyobb gombforrása a Deák Ferenc utcai, elegáns boltja volt. 

A rendszerváltást követően újabb jelentős szerkezeti változás történt a kiskereskedelemben, de ma is a rövidáruüzletek a legfontosabb gombbeszerzési források.