XIII. - Kora reneszánsz festészet Közép-Itáliában - 2. nézet

Kora reneszánsz festészet Közép-Itáliában

A reneszánsz mesterek tudományos alapokra helyezték a festészetet: a perspektíva matematikai szabályai szerint jelölték ki a kép terét, közvetlen megfigyelésre alapozták az ember- és természetábrázolást, optikai tanulmányokat folytattak a fényviszonyok pontos visszaadásához. Tanulmányok jelentek meg a festészet elméleti alapjairól, és a korábban egyszerű kézműveseknek tekintett művészek – immár tudományos felkészültségükre hivatkozva – nagyobb társadalmi megbecsülést vívtak ki maguknak. Az újításokban nagy szerepet játszott a klasszikus antikvitás művészetének újrafelfedezése (erre utal az újjászületést jelentő francia renaissance szó). Mivel Itáliában az ókor emlékei folyamatosan jelen voltak, a félsziget lakói fogékonyak maradtak a görög-római világ szellemi örökségére. 1410-1420 körül Firenzében az építészetben, majd a szobrászatban és a festészetben is megjelentek azok a törekvések, amelyek kifejezetten az antik formák és tertalmak felelevenítésére irányultak. Divatba jöttek az ókori történeti és mitológiai témák, az antik és az antik szellemben fogant (all'antica) műalkotások gyűjtése. A művészeti megrendelések az új polgári eszményt fejezték ki. A festőműhelyek a legtöbb munkát jelentő oltárképeken és falképeken kívűl sok más típusú tárgyat is készítettek. A tehetősebb polgárok otthonait festett bútorokkal, falburkolatba illeszthető táblákkal és a falakra akasztott, olykor kerek formátumú képekkel díszítették, a vallásos testületek megrendelésére körmeneti zászlókat és templomi berendezéseket festettek.