GULÁCSY Lajos
Budapest, 1882 – Budapest, 1932

Zarándokok hazatérése, 1908

A magyar szecessziós szimbolizmus különös, magányos alakjának, Gulácsy Lajosnak alig két évtizednyi alkotói pálya adatott. A jelenből való elvágyódás jellemezte művészetét, régmúlt századokba vagy képzeletbeli álomvilágokba kívánkozott. Eltávolodott térben és időben: ihlető közegét Itália középkori hangulatokat őrző városkáiban lelte meg. 1902 és 1915 között (kisebb megszakításokkal) csaknem tizenhárom évet töltött Észak-Olaszország mediterrán vidékein.
Az idilli létbe való elvágyódás, korának általános életérzése fogalmazódott meg ezen a képén is. A varázslatos hangulatú festményen panteisztikus szemlélettel olvadt össze a természet, az épített környezet és az ember. Gulácsy a szecesszió kelléktárából válogatva alakította ki a dekoratív színfoltokból építkező képfelületet és az ornamensekké transzponált motívumok íves rajzolatát, ugyanakkor a vörös-zöld színhangulat lehetőséget adott belső érzelmeinek kivetítésére is.