FERENCZY Károly
Bécs, 1862 – Budapest, 1917

Archeológia, 1896

Egyes feltételezések szerint a szecessziós felfogásban született mű egy falképhez készült terv volt, ezt az elgondolást támasztja alá a jelenetet alulról, rövidülésben láttató nézőpont is. Sajnos nem tudjuk, Ferenczy Károly hova tervezhette a freskót, de témájából adódóan akár egy új múzeum alapításához is kapcsolódhatott.
A mű a „régészetet” kívánja megjeleníteni, de a korban szokásos allegorikus, historizáló felfogástól igen messze áll. A két részre osztott képen a különböző időtartományokat – jelen, múlt, jövő – egy síkba sűríti a művész. A néző így előbb látja a földben rejtező, nemsokára felszínre kerülő kincset, mint a kép szereplői. A festmény alsó részén, mintegy predellaként, a fő jelenetet magyarázó görög szobortorzó látható. A művészet és a szépség szimbólumaként értelmezhető antik plasztika gyakori motívuma Ferenczy más képeinek is. A korabeli ásatások jellegzetes figurái, a gödör szélén figyelő archeológusok alakjában a festőre és édesapjára ismerhetünk.