GALIMBERTI Sándor
Kaposvár, 1883 – Budapest, 1915

Városkép (Nagybányai látkép), 1909 körül

A nagybányai művésztelep plein air naturalizmusától a legmesszebbre távolodó tanítvány Galimberti Sándor volt. Feleségével, Dénes Valériával közösen alakította ki azt a festői nyelvezetet, amely elvonatkoztatott tájképi elemekből, a kubizmus eredményeit is felhasználó „szerkezetes” képépítkezésből, illetve tudatos színredukcióból tevődött össze. Igazi iskoláit Párizsban járta, ahol 1907-től kiállított a Salon d’Automne és a Salon des Indépendants tárlatain. Az impresszionisták, majd a fauveok által alkalmazott felülnézetes városképeket – Tihanyi Lajoshoz és Ziffer Sándorhoz hasonlóan – sikerrel alkalmazta a nagy- bányai helyszínen. A több nézőpontot egyesítő, rálátásos városképeket többnyire az István-toronyból festették.
Galimberti a négyzetes főtér egyik sarkát örökítette meg, hátterében a toronysisakos református templommal és a Zazar túlpartjának zöldes lankáival. A fauve paletta alapszíneire hangolódása mellett érezhető az elmozdulás egy elvontabb tájstruktúra lehetőségének irányába is.