Posztimpresszionista, „neós" törekvések és a MIÉNK művésztársulat
A 20. század első évtizede áttörést hozott a modern művészet magyarországi történetében. 1906-ban színre lepett a nagybányai művésztelep második generációja, amelynek tagjai legfrissebb törekvéseket már közvetlenül Párizsban ismerhették meg. Czóbel Béla és társai rendszeresen szerepeltek párizsi kiállításokon—Perlrott-Csaba Vilmos magánál Henri Matisse-nál tanult. Ziffer Sándor, Galimberti Sándor és Tihanyi Lajos képein agybánya jól ismert motívumai jelennek meg, de az intenzív színvilágú, hangsúlyos körvonalakkal határolt foltok-ból építkező festmények már a francia! Vadak (Fauves) hatását tükrözik. A szokatlffnnak számító stílus itthon a (neoimpresszionistából rövidített) „neós" elnevezést kapta. A századfordulótól kezdődően az előző generáció tagjai önálló kiállításokkal is törekedtek az új művészeti irányzatok elismertetésére. Az első átütő sikert 1906-os egyéni kiállításával Rippl-Rónai József aratta. A művész Francia-országból hazaköltözve szülővárosában, Kaposvárott telepedett le, ahol la vidéki életet, hangulatos enteriőröket és családjának mindennapjait örökítette meg képein. Az egyre színesebbé váló, kis színpöttyökkel megfestett képeket ő maga nevezte el „kukoricás" stílusúnak. 1907 őszén Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly és Rippl-Rónai József vezetésével megalakult a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre), amely csoportkiállítások szervezésével kívánt önálló bemutatkozási lehetőséget, biztosítani a modern irányzatokat tömörítő szervezet tagjai és a meghívott művészek, többek között a neós fiatalok számára. Az alapítók között ott találjuk a nagybányai (Csók István) és a szolnoki művésztelep (Fényes Adolf) tagjait is. Fényes Adolf gazdag faktúrájú, világos tónusú és sugárzó koloritú életképei és gondosan szerkesztett kompozíciójú csendéletei, valamint Csók István népi tematikájú, erőteljes színvilágú képei ugyancsak aktuális festői kérdéseket állítottak a középpontba.