navigate_before EGY GÉNIUSZ DIADALA - 6.

Pihenés az erdőben / Csevegés az erdőben

Munkácsy Mihály

Pihenés az erdőben / Csevegés az erdőben

1886
Munkácsy Mihály Múzeum

Munkácsy Barbizonban, a Pihenés az erdőben megfestése előtt tizenhárom évvel, a természeti látványt tanulmányozza, és fest is a szabadban, ekkor készülő tájképei a természet alapos vizsgálatának eszközéül szolgálnak számára. E táblák jellegük szerint feltáró és leíró célzatúak egyszerre. A festő gondolati, érzelmi tartományok, szimbólumok szövevényén keresztül történő felszínre hozatalára és láttatására nem használja a tájképeket, ellentétben például Caspar David Friedrichhel, akinél a romantika eszmevilágából sarjadó tipikus megnyilvánulásként „a táj, mint a művész belső világának tükre" jelenik meg.
Munkácsynak a Pihenés az erdőben című kép megfestésének idején, azaz 1886 körül több, ehhez hasonló, igen finoman fogalmazott tájképe született. A gyors ecsetvonásokkal érzékeltetett, fényfoltokkal életre keltett erdő ölén a szalonok csukott ablakai, súlyos függönyei mögül a szabadba kívánkozó hölgypár pihen. Nem lehet kétségünk, ők abból a világból származnak, amelyben a nagyszabású fogadások illemkódexe diktálja a hétköznapi viselkedés mozdulatait is. A jobb oldalról felnövő fák oldalra, a figurák fölé nyúló vaskos ágainak íve mintha külön keretbe foglalná
a szereplőket, egyben óvóan magasodna föléjük. Ez a megoldás tulajdonképpen egy fekvő ellipszisbe komponált képet hoz létre a teljes kép terén belül. A nézőre átsugárzik az ábrázolt nőalakok nyugalma, amelyet az is segít, hogy e táblát nézve semmiféle vizuális stressz nem ér bennünket.

UGYANEKKOR TÖRTÉNT A tótkomlósi születésű Jankó János a bécsi akadémián barátkozott össze Munkácsy Mihállyal, akit 1886-os amerikai útja alkalmából meg is örökített.

UGYANEKKOR TÖRTÉNT 1887. november 15-én született Wisconsin államban Georgia Tottoeanocomita O'Keeffe amerikai képzőművész, akinek anyai nagyapja, Tottó György, azaz George Victor Totto Magyarországról vándorol ki 1848-ban Amerikába.

UGYANEKKOR TÖRTÉNT Munkácsy Mihály Pihenés az erdőben című képe születésének évében látta meg a napvilágot Oskar Kokoschka osztrák expresszionista képzőművész, költő és drámaíró.